2014. július 3., csütörtök

Vass Antónia: A király és a paraszt (Téma: Féltékenység)

Szereplők:
Fiona királynő
Amanda királynő
Frankefan, várvédő
Két futár

Díszesen berendezett trónterem. Középen, szembe a nézőkkel két trónszék, melynek karfája drágakövekkel díszített. Balról a hatalmas, mennyezetig érő ablakokon keresztül dől be a napfény, pompába vonva a termet és a jobb oldali falon elhelyezett középkori pajzsokat, állat-trófeákat és a trónterem nagy tölgyajtaját. Fiona királynő hosszú, fehér selyemruhában idegesen járkál fel-alá, két futár a parancsait várva rohan utána.

FUTÁR1        Királynőm, kérlek, nyugodj meg! Tudod, hogy nem tesz jót az egészségednek.
FIONA         Nem megy! Rossz előérzetem van, és félek, hogy akárcsak múltkor, most is bekövetkezik a legrosszabb.
FUTÁR2       Háború? Hisz az nem lehet! Az egész tartományban béke uralkodik. A legutóbbi csata óta hírét sem hallottuk ellenségeinknek.
FIONA           Akkor mi ez a nyomasztó érzés, ami szétfeszít belülről?
FUTÁR2         Nem tudom, királynőm.


Frankefan nagy hanggal belép a trónterembe. Középkori lovaghoz méltó módon erős mellvértet visel, kezében pajzs, oldalán kard. Letérdel a királyné elé, és fejet hajt.

FRANKE       Felség! Rossz hírrel érkeztem.
FIONA          (rémülten) Talán a férjem…?
FRANKE    Louis király jól van. Másról van szó. Az özvegy királyné hadat üzent. Úgy véli súlyosan megsértették határait.
FIONA           Nem léptük át a sötétség földjét. Mi oka lenne ezt mondani?
FRANKE       Talán a területeinket akarja.
FIONA           Talán… (felismeréssel) Ó, nem! Nem a Fény birodalma kell neki! A férjemet akarja!
FRANKE       A legmélyebb tisztelettel, ne vonj le hamis következtetéseket egy hadüzenetből.
FIONA           Hamis következtetéseket? Mégis mi mást gondolhatnék, Frankefan? A legutóbbi alkalommal is, csupán egy bátor futáron múlt, hogy visszavertük a támadást, és a király életébe került. Az özvegy gyászol és bosszúra szomjazik.
FRANKE      Eszmefuttatásod logikus, ám kizártnak tartom, hogy egy vérző sereggel újból ellenünk vonulna.
FIONA           (felkiált) Persze, hogy nem! Mert mi fogunk ellene vonulni!
FRANKE       (megdöbbenve) Hogyan? Királynőm! A vesztedbe rohansz!
FIONA        Nem, ha megelőzve a bajt, kardéllel vágunk elé. Készítsd a sereged Frankefan. A legjobb futáraim és lovasaim állnak szolgálatodra. Őröket a helyükre! Támadás!
FRANKE       Engedd meg, hogy kételkedjem a döntésedben.
FIONA     (határozottan) Nem engedem. A döntésem végleges, a hadüzenetre válaszolnunk kell. Támadunk.

Elsötétül a szín, amikor újra kivilágosodik ugyanaz a trónterem. Fiona az ablaknál áll, aggódó tekintettel nézi a kint zajló eseményeket. Rajta kívül nincs más a teremben. Kopognak, majd belép Frankefan. Az arca a megszáradt vértől és sártól piszkos, mellvértjét félig letépték, pajzsa elrepedt.

FIONA           (nem néz hátra, lesújtottan) Rossz híreket hoztál?
FRANKE       Nem rosszabbakat, mint múlt alkalommal, királynőm.
FIONA           Eszerint nem törtek beljebb.
FRANKE       A nép, a falusiak… hősiesen küzdöttek úrnőm. De nem volt mit tenni. Hősi halottainkért szól ma a gyászének.
FIONA           Hány áldozat van?
FRANKE       Eddig nyolc falusi és két futár veszett oda.
FIONA           A lovasosztag?
FRANKE       Átjutottak a határon és a palotát ostromolják.
FIONA         (reménykedve) Akkor még nincs minden veszve. Nem kell nyernünk, a megfélemlítés lesz a mi fegyverünk.
FRANKE       Erkölcsi győzelem?
FIONA          (hátrafordulva) Nem hiszel benne?
FRANKE      (letérdel) Mindenben hiszek, amiben te is, királynőm.
FIONA           Állj fel, Frankefan. Nincs szükség efféle formaságokra. Nem olyan időket élünk.
FRANKE       (feláll) Miért vagy így letörve?
FIONA           A férjemről van hír?
FRANKE       A toronyba menekítettük. Az egyik védőnk vigyáz rá. Remek egészségnek örvend.
FIONA           Nem várhatok tovább.
FRANKE       Nem értelek, felség.
FIONA         Nem bírom tétlenül nézni, hogy ti ott kinn halálra kaszaboljátok egymást. (elindul kifelé) Hozz kardot!
FRANKE       (elállja Fiona útját) Nem engedhetem, hogy a vesztedbe rohanj!
FIONA           Hogy merészelsz?!

Ebben a pillanatban kivágódik a trónterem ajtaja és belép Amanda, az özvegy királynő. Nagykarimájú, fekete csipkével letakart kalapja alól alig tűnik ki keskeny arca. Gyászruhája fel-fellibben az ingó abroncstól. Hosszú uszálya hangtalanul siklik, ahogy végiglépdel a tróntermen, egyenesen az ablakhoz, oda, ahol eddig Fiona állt.

AMANDA     Hát ismét találkozunk…
FIONA          (gyűlölködve) Minek köszönhetem a látogatást, Amanda?
AMANDA     Ennél azért kedvesebb fogadtatásra számítottam. Látom, megkaptad az üzenetem. Csalódtam benned, tudod? Nem gondoltam, hogy így hátba támadsz.
FIONA           Hátba támadni? Hiszen te akarod a földünket?
AMANDA     (felkacag) A földetek? Nem, Fiona, nekem nem kell a Fény Birodalma. Jól érzem magam az Árnyékvilágban.
FIONA           Hát akkor?
AMANDA     A férjedet akarom.
FIONA         (beletörődve a sejtése igazába) Hát igaz… (ráeszmélve, hogy Frankefan még a teremben van) Frankefan, kérlek, menj, rád odakint van szükség.
FRANKE       Királynőm…
FIONA           Nem lesz semmi baj. Menj! (Frankefan meghajol, el)
AMANDA     Milyen engedelmes szolga.
FIONA           (tárgyilagosan) Remek védő.
AMANDA     Bizony nagy veszteség lesz, ha elbukik.
FIONA         Erre nem fog sor kerülni. A lovasosztagunk már a palotádat ostromolja. Mire hazatérsz, már nem létezik a szó: otthon.
AMANDA    Hát nem mondták? Mindkét osztag elveszett. Ketten maradtunk. Csak te, én. Ketten egy királyért.
FIONA       Ha tehetném, sem osztoznék veled. Ő az én uram, és te is jobban tennéd, ha a magad udvarában keresgélnél. (gúnyosan) Hallottam híredet, milyen kedvvel jársz a gyalogezred sátraiban.
AMANDA     Ó, Fiona, szeretnél te ugyanott járni, ahol én… selyempárnákon fekszel, minden szolgád a kívánságaid lesi, de nézd! (csettint) Kiveszett belőled a tűz.
FIONA           Ahhoz képest, hogy kiváltságos helyzetedről beszélsz, meglepően átlátszó vagy. Mire kellene a férjem, ha az Árnyékvilágban megvan mindened? Ó, nem, te irigyelsz engem! Mit megadnál, ha csak egy napig a helyemben lennél…! (közelebb lép Amandához, szinte már érzik egymás szapora lélegzetét) Kívánhatod a trónom, kívánhatod a férjem, kívánhatod az országom, de nincs az a háború, az az álságos mosoly, amiért ezeket odaadnám neked. (az ajtóhoz lép, szélesre tárja) És most menj békével. A katonáid már várnak.
AMANDA     (felhúzott orral az ajtóhoz lép, visszafordul) Egy dolgot jegyezz meg, Fiona. Van egy ősi mondás, így szól: „Ha a játszmának vége, a király és a paraszt ugyanabba a dobozba kerül vissza.” (el, sötét)


Vége

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése