2014. október 28., kedd

Vass Antónia: Születésnap (Téma: Félelem)

Szereplők:
Lujzi, 6 éves
Lujzi anyukája
Brumi
Macihercegnő

Gondosan kialakított gyerekszoba. Középen egy hatalmas ágy, fölötte a falon családi képek. Balra a folyosóra vezető ajtó, mellette kis fésülködőasztal. Hozzánk közelebb egy kipárnázott kényelmes fotel. LUJZI az asztalnál ül, hálóköntösben, a haját fésüli. Amikor végzett, az ágyra ül, kezébe vesz egy nagy plüssmacit és a kedvenc mesekönyvét.

LUJZI            (eljátssza, hogy olvas) Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy mesés királyság, ott élt a macikirály és a macikirályné. (felnéz a könyvből) Te az ő kismacijuk vagy Brumi! Úgy szeretlek! (megöleli a macit, tovább olvas) Szomorúak voltak, mert macikirálynak nem volt fia, aki örökölhette volna Maciországot. Ezért hát a király és a királyné elhatározták, hogy férjhez adják egyetlen lányukat (Bruminak) Ó Brumi, be kell mutatnod a szép macihercegnőt!

Belép Lujzi ANYUKÁJA. A kislány először nem veszi észre, a macit babusgatja, ám amikor felnéz, az anyuka odalép hozzá, és leül mellé az ágyra.

Kosztadinovszki Szoraja Dalma: A félelem (Téma: Félelem)

Helyszín: Dr. Phillips idegorvos rendelője. Dr. Phillips középkorú férfi fehér orvosi köpenyben.  

Dr. Phillips: „A félelem egy sokrétű dolog. Mindenki mástól fél. Van, aki a pókoktól, van, aki a kígyóktól, van, aki a magasságtól, van, aki a vihartól. Van, aki a tűztől, és van, aki a víztől. Van, aki a haláltól, és van, aki a betegségektől. Van, aki a vértől, egyesek pedig a fegyverektől vagy az őrültektől. Mindannyian félünk valamitől. Még az is fél, aki nem mutatja ki, vagy nem beszél róla, mert szégyelli. A félelem egy természetes dolog, ami olykor fura módon nyilvánul meg.
Én, személy szerint, a hülyeségtől félek. De attól nagyon. Számomra nincs is annál ijesztőbb élmény, mint amikor egy hülye emberrel találkozok – és itt nem a szimpla hülye emberre célzok, aki azt hiszi, a bögre és a csésze ugyanaz, aki összetéveszti a kancsót a virágvázával, és aki azt gondolja, a lekvár és a dzsem két egymástól különböző étel. Én a végtelenül hülye emberre gondolok, akiket elég, ha meglátok, máris elfog a menekülő érzés, mint amikor spenótszagot érzek a levegőben. A probléma az, hogy a hülye embereket – sajnos – nem lehet úgy felismerni, mint a romlott kaját. A legtöbb hülye ember teljesen normálisan néz ki, még a röntgenszemű Superman se mondaná meg róluk, hogy azok. Ahhoz, hogy rájöjjön valaki, hogy egy hülyével áll szemben, először beszélgetnie kell vele, ami egy antiszociális ember számára kész gyötrelem. Általában az első pár mondatból még nem derül ki, hogy a kommunikációs partnere nem teljesen beszámítható. Ehhez alaposabb vizsgálat szükséges, összesen úgy 15-20 perc, mikor elkezd gondolkozni: ez viccel, vagy színleli a hülyét, vagy tényleg ilyen hülye? Ha az iménti kérdés bárhol, bármikor felmerülne önben, a saját érdekében azt tanácsolom, hogy hagyja el a terepet, de rögtön. Nekem elhiheti, abból nem lehet baj, ha faképnél hagy egy akár csak halványan, de hülyének nevezhető illetőt. Legfeljebb utólag kiderül, hogy tévedett, és egy hétköznapi, normális emberrel van dolga. Bár ez elég ritka. Velem még sosem fordult elő.

2014. október 25., szombat

Ballabás Sándor Dániel: Féltékenység (Téma: Féltékenység)

Szobabelső, egy nappali. A szoba két oldalán egy-egy ajtó, az egyik a ház többi részébe, a másik az utcára vezet. A dohányzóasztalnál a kanapén egy huszonéves nő ül egy laptop előtt, mikrofonos fülhallgatóval a fején. A falon egy nagy óra lóg, és az asztalon is van egy konyhai óra, ami lassan számol vissza.
NŐ(érzékien) Odahajolok a füledhez. Bele akarok suttogni a füledbe, de ahogy látom, hogy a lehelletemtől libabőrözni kezd a nyakad, elakad a szavam. Nyelek egy nagyot. (hallgat) Jó, azt mondom amit hallani szeretnél. "Imádom ahogy a paplan alatt a feszes fehér segged világít." Megcsókollak és a bal kezemet ráteszem a nadrágodra. A feszülő cipzáron húzgálom az ujjaimat.
Az utcai ajtón belép egy férfi öltönyben. Egyik kezében laptoptáska, a másikkal a nyakkendőt lazítja ki. Lehuppan a nő mellé a kanapéra, és megpuszilja a homlokát. A nő rákacsint, de int az ujjával, hogy maradjon csendben, és az órára mutat. Óra 59 van.
NŐ               Az öledbe kucorodok, ahogy a cipzár enged a nyomásnak, és lesiklik az ujjaim húzására. A kezem beszalad a nadrág résén. Rámarkolok valami keményre. (hallgat) Nem. Nem veszem a számba. () hogyhogy miért. Lejárt az időd, azért. () Nekem ne magyarázzál. Te választottad a szerepjátékot. Ezt meg már beszéld meg az operátorral, én leraklak.
Leveszi a fejéről a headsetet, és odafordul a férfihoz, aki megcsókolja.
FÉRFI             Nagyon tetszenek ezek a megfogalmazásaid. Nem is tudom, mikor hallottam utoljára a kucorodik szót.
NŐ                  Itthon inkább mutatom a dolgokat.
FÉRFI            Hát igen. Viszont így egyszer nekem is muszáj lesz befizetni hozzád.
NŐ                  Meg ne próbáld.
FÉRFI            Beszélj le róla.

2014. október 21., kedd

Bihari Viktória: Casanova szárnysegédje (Téma: Féltékenység)

Szereplők:
Szemcsés Tomi – 29 éves színész
Jó Sándor – 30 éves színész
Kapás Szabina  –  21 éves lány
Erdős Viktor – 26 színész
Papp Dénes – 22 színész

A színpadon négy szék, mellette a nézőknek jobbra, egy íróasztal. Az íróasztal mögött egy csinos, fiatal szemüveges nő ül, előtte laptop, amin dolgozik.  Az első széken nem ül senki, a második, harmadik, és negyedik széken három férfi ül. Mindegyikük a kezükben levő papírlapot olvassa. A csendet a második széken ülő Jó Sándor nevű színész töri meg, miután az ölébe tette a papírlapot.

Jó Sándor: Lassan behívhatnának, kedves kisasszony, mikor kezdődik a meghallgatás?

A lány lehajtja a laptopját.

Kapás Szabina: Örömmel kísérném be Kapás rendező úrhoz, de még várunk valakire.

Megszólal a harmadik széken ülő férfi.

Erdős Viktor: Hadd találgassak! Csak nem Szemcsés Tomi az?

Kapás Szabina: De igen! Honnan tudta?

Erdős Viktor: Miatta buktam el két hónapja egy Shakespeare szerepet. Besétált spiccesen a meghallgatásra, kacsintott kettőt a rendezőnőre és kész, övé volt a szerep. Gyűlölöm!

Papp Dénes: Biztos megérdemelten kapta meg! Láttam színházban, nagyon tehetséges! Mindenki odavan érte! Ha újra születnék én is Szemcsés Tomi szeretnék lenni!

Erdős Viktor: Tudod mit! Ha újra születnék, én is ő szeretnék lenni!

Kapás Szabina: Ugyan már srácok! Szemcsés Tomiból csak egy van! Ő utánozhatatlan!

Jó Sándor: És ez így is van jól! Én szeretek az lenni, aki vagyok!

Erdős Viktor: Munkanélküli színész?

Jó Sándor: Azért vannak szerepeim, nem panaszkodom, de tény, hogy ez a szerep sem jönne rosszul!

Papp Dénes: Most őszintén? Minek ülünk itt? Tuti, hogy megint ő fogja megkapni ezt a főszerepet is, ő lesz Casanova! A szerepet ráöntötték, ő tényleg egy Casanova!

2014. október 20., hétfő

Vass Eszter: Utazás (Téma: Utazás)

Szereplők:
DÉNES – középkorú férfi
ADRIÁN – idős férfi
GYÖRGYI – középkorú nő
BARBARA – fiatal lány
BORBÁLA – fiatal lány
MARGIT – idős nő

(Helyszín: Egy képzeletbeli busz üléseit látjuk. A páros üléseken mindenhol csak egy ember ül. Az egyik oldalon a nők, a másik oldalon a férfiak ülnek. A busz motorhangját halkan hallani, ahogy tart valahová.)

DÉNES: Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar ítélő bizottság elé kerülök.

GYÖRGYI: Csak a fiam ne felejtsen el.

ADRIÁN: Nyugodt vagyok, mert tudom, hogy mindent megtettem, mindent kipróbáltam. Nincs olyan, amit megbánnék.

BARBARA: Anyának ennyit kellett segítenünk. Most már egyedül kell boldogulnia.

BORBÁLA: Sokat tanítottunk neki.

MARGIT: Azt hittem, hogy lesz még lehetőségem újra találkozni életem szerelmével. Ha tudom, hogy nem lesz, nem így intézem a dolgokat.

DÉNES: Sok lehetőséget elhalasztottam. Épp egy tárgyalásra siettem. Ha előre tudom, hogy felesleges lett volna, talán lassabban megyek.

GYÖRGYI: Vajon az apja keres új anyukát neki? Vajon mesél majd rólam? Miért nem élvezhettem a pillanatot tovább?

ADRIÁN: Ha valamiért elítélnek, akkor az csak a sok nő miatt lesz. Pedig, hej de jó volt igazán kurtizánnak lenni.

BARBARA: Mi tudtuk, hogy anyának lesz új gyereke. De most nem két lány, egy kisfiú. Vajon felkészítettük anyát megfelelően?

BORBÁLA: Nemrég született. Anyának idő kell a találkozáshoz. Tudom, hogy minket nem felejt, de miattunk erősebb lesz.

2014. október 19., vasárnap

Kovács Petra: Törlesztés (Téma: Féltékenység)

Szereplők:
HANNA

DÁVID
RÓZA

Helyszín: Forgalmas tér

A három fiatal barát a téren lévő padon ül egymás mellett, és kávét szürcsölve megvitatják az „élet nagy dolgait”. Hanna és Dávid járnak.

RÓZA: (feldúltan) Dávid, te fiú vagy, magyarázd már el! Miért csináljátok, hogy ha nem tetszik egy lány, akkor is úgy tesztek, mintha tetszene, hogy aztán pofára ejtsétek?
DÁVID: (meghökkenve) Ez inkább rátok jellemző.

HANNA: (unottan) Ugyan már, minden fiú egyforma. Csak kihasználják a lányokat, aztán továbbállnak egy új prédára.

DÁVID: Ezt most célzásnak kéne vennem?

HANNA: (figyelmen kívül hagyva a kérdést) Minden fiú egyforma.
RÓZA: Hát, ha nekem gyerekem lesz, az biztosan fiú lesz, és rendes embert csinálok belőle.
HANNA: (még mindig ugyanazzal az unott hangsúllyal, láthatólag nem érdekli senki, csak mered előre) Nekem is fiam lesz. Utálom a lányokat.
DÁVID: Ezt nem kéne így elterveznetek, mert mi van, ha esetleg, véletlenül mégis lány lesz?
RÓZA: (kuncogva) Olyan nem létezik!

DÁVID: (felhúzott szemöldökkel) Na majd meglátjuk!

HANNA: (beleiszik a kávéba, és folytatja) A fiúk mind egyformák! Utálom őket. Idióták, és nem vágynak kapcsolatra, csak a testiségre.

DÁVID: (kezdi unni) Ez azért nem minden fiúra igaz, de amúgy mi bajod van?
HANNA: (nem válaszol, mintha meg sem hallotta volna)

RÓZA: Nem, nem mindegyikre, valahol olvastam, hogy három féle fiú létezik. Az, aki kapcsolatot akar, az, aki egy nőt akar, és az, aki csak szexet akar.
HANNA: Ez hülyeség. Csak a harmadik kategória van!

Vass Antónia: Spirituális utazás (Téma: Utazás)

Szereplők:
Juli
Kata
Böbe

Üres szoba, melynek sejtelmes hangulatát az ajtó résein és az ablak irányából érkező szűrt fények adják. A három lány egy gyertya körül ül, egymás kezét fogva, lecsukott szemmel. Juli hátán kopott hátizsák. Egy ideig – míg a néző már-már feszélyezve érzi magát – nem történik semmi.

BÖBE Érzitek?
KATA Én még semmit.
JULI   Bizsereg a kezem, ne szorítsd!
BÖBE (kelletlenül) Én sem érzem.

Mindhárom lány kicsit enged a szorításon, egyikőjük még kicsit meg is rázza magát, ami akár valamiféle borzongás is lehet.

KATA Ez az egész hülyeség, hagyjuk abba!
JULI   Beszartál?
KATA Még csak azt kéne! De az elmúlt fél órában nem történt semmi…
JULI   Lehet, hogy valamit rosszul csinálunk.
KATA Mindent elolvastunk, a gyertya jó helyen, mindhárman lementünk alfába.
JULI   És ha nem is halt meg?
KATA Az kizárt! Már lassan négy hónapja eltűnt, senki nem tudja, hol van. Nem gondolhatod, hogy az erdőben életben maradt?! Ráadásul kényes kis pipi volt, nem lett hirtelen barlanglakó ősember…
JULI   Talán vegyük akkor újra: fogtuk a gyertyát, betettük középre, lelazultunk, kántáltunk és…
BÖBE (kiáltva) Áldozat!

2014. október 14., kedd

Lancsák Zsófia: A végesség végtelensége

                                                                                  „Kányákkal álmodtam.
Arcon csókolt a betejesedés,
mi csípőjén ringó aranyláncát
csörgeti felém,
mégsem félek tőle:
tudom, a lánc csak elfoszló anyag,
mely sosem lesz őre szeretetemnek.
Ez a végesség végtelensége.
A széttört üveg-idő,
min átemel a lélek.”

ELSŐ JELENET


A nap nyugodni tér lassan, de Arianna még mindig a játszótéren van, behuppanva egy hintába, lengedezik, elmélkedik addigi életén.

Arianna:          Leszalad lassan az ég redőnye,
hemoglobin köntöst öltött a Nap.
Hiába már: mának immár vége,
Sorjázva múlik horizont alatt.

Óh, megértem ezt is magányomban,
csak színörvény szippant be igazán;
hogy létem hasznos lehessen,
nyomot hagyjon az idő viaszán.

Így ez élet, de mit tesz a lélek?
Ki messziföldről ideemanált,
zúg rejtekből, fény erdőből, mint egy
zöld lepke idelebbent, ideszállt.

Csak én ülök itt és lengedezek,
pudingsugár ringat engem lágyan,
míg múltam nézem, és jövőm látom,
kékárnyú idő a puha ágyam.

De nicsak szép bogarak reppennek,
nyomukban a légnek hatalmas réme:
a játszótér, sőt az egész város
hű polgára, büszke denevére.

„Széllyel jár” és szelet tép fekete
kabátja, csak úgy sikolt a légben.
Oly szabad, oly víg (szinte irigylem),
hogy megleli a helyét e térben.

Viharos szélvészt visz kicsiny hátán,
s minden muslincát belekényszerít.
Hoppá, majdnem… Hopp megvan a zsákmány!
Óvatlan szeszélyében lenyeli.

Versemet is róla írom néha,
mikor a nagy ihlet-köde átjár:
zafír csillag hull le a fejemben,
mely sírkövembe mélyedve vár már.