2014. október 19., vasárnap

Kovács Petra: Törlesztés (Téma: Féltékenység)

Szereplők:
HANNA

DÁVID
RÓZA

Helyszín: Forgalmas tér

A három fiatal barát a téren lévő padon ül egymás mellett, és kávét szürcsölve megvitatják az „élet nagy dolgait”. Hanna és Dávid járnak.

RÓZA: (feldúltan) Dávid, te fiú vagy, magyarázd már el! Miért csináljátok, hogy ha nem tetszik egy lány, akkor is úgy tesztek, mintha tetszene, hogy aztán pofára ejtsétek?
DÁVID: (meghökkenve) Ez inkább rátok jellemző.

HANNA: (unottan) Ugyan már, minden fiú egyforma. Csak kihasználják a lányokat, aztán továbbállnak egy új prédára.

DÁVID: Ezt most célzásnak kéne vennem?

HANNA: (figyelmen kívül hagyva a kérdést) Minden fiú egyforma.
RÓZA: Hát, ha nekem gyerekem lesz, az biztosan fiú lesz, és rendes embert csinálok belőle.
HANNA: (még mindig ugyanazzal az unott hangsúllyal, láthatólag nem érdekli senki, csak mered előre) Nekem is fiam lesz. Utálom a lányokat.
DÁVID: Ezt nem kéne így elterveznetek, mert mi van, ha esetleg, véletlenül mégis lány lesz?
RÓZA: (kuncogva) Olyan nem létezik!

DÁVID: (felhúzott szemöldökkel) Na majd meglátjuk!

HANNA: (beleiszik a kávéba, és folytatja) A fiúk mind egyformák! Utálom őket. Idióták, és nem vágynak kapcsolatra, csak a testiségre.

DÁVID: (kezdi unni) Ez azért nem minden fiúra igaz, de amúgy mi bajod van?
HANNA: (nem válaszol, mintha meg sem hallotta volna)

RÓZA: Nem, nem mindegyikre, valahol olvastam, hogy három féle fiú létezik. Az, aki kapcsolatot akar, az, aki egy nőt akar, és az, aki csak szexet akar.
HANNA: Ez hülyeség. Csak a harmadik kategória van!

DÁVID: (meglengeti a kezét barátnője előtt) Hahó, én is itt vagyok! Nem sorolhatod az emberiség felét egy kategóriába, főleg nem azért, mert most valamiért dühös vagy rám. Ami számomra rejtély egyelőre, de tartok tőle, hogy nem sokáig.
HANNA: (végre ránéz Dávidra, szemében unalom, és nemtörődömség) Én csak azt mondtam, hogy ti nem értékelitek, ha egy lány szeret, mindenképpen kell valami zűrt csinálnotok. (elfordul és újra beleiszik a kávéba) Te sem vagy kivétel.
RÓZA: Júj, Hanna, ne már! Dávid nem ilyen, különben…

DÁVID: (közbevág) … Miért lennék veled harmadik éve?
HANNA: Fogalmam sincs!
DÁVID: Elmenjek? Mert nagyon úgy néz ki, hogy most nem akarsz látni.

HANNA: Nem kell, a tér mindenkié.

RÓZA: (elgondolkozva újra Dávid felé) Tehát ha kapcsolatra vágytok, és már benne vagytok, akkor azért mindent megtesztek?

DÁVID: Igyekszünk. Legalábbis én eléggé igyekszem, azt hiszem.
HANNA: (kicsit megenyhülve megsimogatja barátja borzas haját)
RÓZA: (mosolyogva fordul feléjük) Olyan édesek vagytok!

HANNA: (újra elkomorul) Ja, hát ez csak a látszat.
DÁVID: (ingerülten) Tényleg? És mi van a látszat alatt?

HANNA: Feszültség, düh, szomorúság, és legfőképpen: csalódás!
DÁVID: (leesik neki, miről van szó) Már megint Kata?

HANNA: (gyilkos tekintettel néz rá) Eltaláltad!
RÓZA: Odébb megyek, ha meg akarjátok beszélni.

HANNA: Felesleges, már százszor átrágtuk magunkat ezen a témán.
DÁVID: De te még mindig ezen rágódsz! Mikor teszed már túl magad rajta?

HANNA: (kaissé felhangosítja a hangját) A Katával való megcsaláson? Soha! Jobb, ha hozzászoksz, ezt nagyon elrontottad, és sosem fogok tudni teljes szívből továbblépni.
DÁVID: (halkan, szomorú hangon) Akkor miért vagyunk együtt?

HANNA: Fogalmam sincs, elhiheted.
RÓZA: (nyugtatja őket) Srácok, ne veszekedjetek. Az a Katás ügy már hónapokkal ezelőtt történt.
HANNA: Az nem számít. Megcsalt, amíg én egy másik országban voltam nyaralni! Aztán szakított velem, ami teljesen váratlanul ért. Aztán miután kétszer randizott Katával egy hét alatt, utána meggondolta magát, és visszakönyörögte magát hozzám. Én hülye, meg visszafogadtam!
DÁVID: Igen, elismerem, hibáztam! Óriási hiba volt, de az a megcsalás csupán egy csók volt, ami részegen történt. Az a két találkozó meg nem randi volt, miért nem fogadod el? Tudom, hogy haragszol rám amiatt, de nem tudom visszacsinálni, és ha még szeretnél velem együtt lenni, abbahagyhatnád a féltékenykedést egy olyan lány miatt, akivel azóta nem is beszéltem?
HANNA: (már nem dühösen, hanem csalódottan, könnyes szemmel) Sosem fogom abbahagyni! Féltékeny vagyok rá a nap minden órájában, és tudod miért? Mert azokat a perceket, amiket vele töltöttél és nem velem, én sosem fogom visszakapni! Az örökre elmúlt, és sajnálom tőle! Azok a percek engem illettek volna meg, de ő elvette tőlem, és ezt sosem bocsátom meg se neki, se neked! Úgy mentem el nyaralni, hogy azt hittem vársz rám. Tudod milyen érzés, hogy visszajővén azt láttam, hogy nem vártál?

DÁVID: Sajnálom. Sajnálom, hogy így érzel, de ezen már nem tudunk változtatni. Szeretlek, és tudom, hogy hiba volt, amit tettem. De nagyon kérlek, mindkettőnk érdekében, próbáld meg megtenni azt a lépést, ami továbbvisz téged ezen!

RÓZA: (kicsit arrébb ülve kezét az arcába temetve hallgatja a veszekedést, aminek nem először fültanúja)

HANNA: (leverten, halk hangon) Nem fogsz megérteni soha, igaz? Még soha nem tették ezt meg veled, nem tapasztalhattad, hogy azt a csókot, ami téged illet, más kapja tőlem.
DÁVID: Nem, valóban nem. Nem tudom, milyen érzés, de nem is akarom.

RÓZA: (újra kicsit közelebb csúszik a padon) Mi lenne, ha békét kötnétek, és élveznénk egymás társaságát? Beszéljünk valami másról!
DÁVID: (mereven néz Hanna szemébe) Egyet értek Rózával. (megfogja Hanna kezét) Kérlek!
HANNA: (nem szól, de megsemmisítő szemmel néz Dávidra, amitől a fiú elveszi a tekintetét, és a földet kezdi bámulni)

RÓZA: (megpróbálja oldani a hangulatot) Na és, mikor találkozunk így hárman legközelebb?

DÁVID:Nem tudom, egy hét múlva ilyenkor megint ráérek.
HANNA: (nem akar továbblépni, ezért folytatja) Ha látnál, ahogy szenvedélyesen megcsókolok valakit, akkor talán megértenél. Ha aztán közölném, hogy nem bántam meg, akkor meg pláne!

DÁVID: (félig kiabálva, érezni rajta, hogy mindjárt felrobban) Hagyd már abba könyörgöm! Százszor elmondtam, mennyire megbántam!

HANNA: Elmondani lehet. Éreztetni egy másik dolog. Az neked kevésbé megy!
DÁVID: Mit kellene tennem? Mondd meg!

HANNA: (elfordul, és a távolba mered) Légy kreatív!
DÁVID: Tudod, mit, azt kívánom, bár te is megcsalnál, akkor kvittek lennénk, és nem lenne állandóan ez a téma!
HANNA: (dühtől szikrázó szemmel fordul vissza) Ezt megoldásnak tartanád? Mondd ki, és megteszem! Ha ezt várod, megteszem, hogy lássam, ahogy fáj neked a saját kérésed miatt.

DÁVID: (felsőbbségesen) Nagy a szád! De tudom, hogy annyira szeretsz, hogy sosem tudnád ezt megtenni velem. Ennyire még a te haragod sem lehet nagy!

HANNA: (nem őszinte mosollyal az arcán) Azt hiszed? Nem tehetnél semmit, ha megtenném itt és most, mivel te buzdítottál.

DÁVID: Valóban nem tehetnék semmit, de te sem fogsz tenni semmit! (lágy hangon folytatja) Kérlek, zárjuk le ezt a vitát, és viselkedjünk megint úgy, ahogy egy szerelmespárhoz illik.

HANNA: Illik?
DÁVID: Nem, nem illik, bocsáss meg! Ahogy régebben voltunk, úgy szerettük egymást.

HANNA: Most is szeretlek.
DÁVID: (magához vonja) Na látod, tudtam, hogy gyorsan kivered ezt a butaságot a fejedből.
HANNA: (megfeszül Dávid ölelésében) Majd meglátjuk!

Azzal kirántja magát a fiú karjából, felugrik, és mielőtt Dávid utánanyúlhatna, odaszalad a tér másik oldalán egyedül álldogáló hasonló korú fiúhoz, és nem törődve annak meglepett arcával hevesen megcsókolja. A fiú nem gátlásos, viszonozza a hosszú csókot. Mikor szétválnak, Hanna visszafordul Dávid felé és kicsorduló könnyekkel, dühösen néz rá.
Róza és Dávid egymás mellett állnak a pad mellett, mindkettő ledöbbent arccal. Dávid szemébe végtelen csalódottság és szomorúság. De nem mozdul. Nem tehet semmit…



Vége

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése