2014. november 22., szombat

Vass Eszter: Hit (Téma: Hit)

Szereplők:
BERNÁT – jóképű férfi az asztal bal oldalán
DÉNES – jóképű férfi az asztal közepén
LŐRINC – jóképű férfi az asztal jobb oldalán

(Helyszín: Egy kocsmát látunk magunk előtt. A színpad bal oldalán egy bárpult található egy zenegéppel, jobb oldalon még pár üres asztal. Középen egy faasztalnál ül egymás mellett három férfi barát, előttük egy pohár sör, melyet fognak a kezükben s közben lehajtott fejjel néznek maguk elé.)

BERNÁT: Látjátok kedves barátaim, már ide süllyedünk. Hol van a régi idő varázsa, mikor vártuk ezeket a péntek estéket? Mert az olyan pasis. Nőmentes. Most meg?
DÉNES: Nincs nő, kitől mentes legyen.
LŐRINC: Én vágynék rá, hogy újra kordába legyek tartva. De hiába.
DÉNES: (felkapja a fejét) Nem lehetsz gyenge, haver! Te is tudod, hogy ezek a kapcsolatok nem tartanak örökké.
BERNÁT: (ironikusan) Úgy érted, a tiéd nem tart örökké.
DÉNES: (hátradőlve a széken) Ugyan már, a nők jönnek-mennek. Átmenetileg kell őket élvezni, nem itt búslakodni miattuk! Gyerünk fiúk, ez a mi Péntek Esténk!
BERNÁT: Én nem tudom így élvezni.
LŐRINC: Én se. Jobb volt, míg az asszonyt lehetett vele bolondítani, hogy „ki tudja, mit csinálok péntekenként”… De így, mi értelme?
DÉNES: (értetlenkedve) Hogyhogy mi értelme? Hát magunk miatt!
LŐRINC: (magyarázóan) Hát nem érted Dénes! A szívemet adtam oda, és nem kellett. Sőt, rá is tapostak.
BERNÁT: (bizakodóan) Nem lehet most mit kitalálni fiúk. Menni kell tovább, találunk jobbat is.
DÉNES: Ah, hisz nő, mint a tenger! Ugyan már!
LŐRINC: (elgondolkodva) Vajon tudom majd őt is teljes lelkemmel szeretni? Kitenni magam egy újabb csalódásnak, hagyni még egyszer, hogy valaki helyettem dobogtassa a szívem?
BERNÁT: (lemondóan) A nőknek nehéz megadni mindent. Mert ha sokat adsz, az a baj, ha keveset, az is baj. Nehéz őket kiismerni.
DÉNES: Hát nem ez az izgalmas bennük, fiúk? Ugyan már, nem is tudnám elképzelni az életem nélkülük! És ti se! Ne búsuljatok. (körbetekintve) Lehet, hogy már ma este vigasztalódhatunk.
(Ekkor megszólal Bernát telefonja.)
BERNÁT: (megdöbbenve) Marietta az.
DÉNES: Ne vedd fel!
LŐRINC: Vedd fel!
(Bernát remegve fogja a telefont, és nézi egy darabig, hogy Marietta hívja, majd nagy nehezen mégis felveszi. Remegő hangon beleszól.)
BERNÁT: Haló! (kis szünet) Igen? (reménykedve) Én is. (derűs arccal) Ott leszek!
DÉNES: (fejét fogva) Na ne!
LŐRINC: Miért hívott?
BERNÁT: (boldogan) Meggondolta magát!
DÉNES: És ezt te beveszed? Lehet, hogy csak meg akar leckéztetni.
LŐRINC: (Dénes felé) Nem állhatsz mindig így hozzá a dolgokhoz. A szívnek nem lehet parancsolni.
DÉNES: (legyintve) Oh, merő romantikusok vagytok! És ez unalmas!
BERNÁT: Nem. Csak mi mást aduk a nőknek, mint te.
DÉNES: Mi mást? Minden nőnek ugyanaz kell. És különben is, ha mást is adtok, mégis most mindannyian itt siratjuk őket. (kezeit feltéve) Mármint úgy értem, én nem, persze.
LŐRINC: A nőknek én a szeretetet adom, az a legfontosabb. Szeretni kell őket. Csak úgy érzik magukat biztonságban.
DÉNES: (gúnyosan) Mégis szakított veled Leonóra.
LŐRINC: Lehet. Mert lehet nem voltam elég neki. De ami bennem volt, azt én megadtam neki. Nem szerettem nála jobban senkit. És azt, hogy megadtam mindent, ami tőlem telt, azt soha nem fogom bánni.
DÉNES: (kiábrándultan) Üres női locsi-fecsit nyomtok, barátaim!
BERNÁT: (Dénes felé, miközben kezeivel megfogja Dénes vállát) Valljuk be őszintén Dénes, csak a szád jár. Hármunk közül talán te vagy a legérzékenyebb.
DÉNES: (tiltakozóan kibújva a fogás alól) Nem, dehogyis! Én miden nőt megkapok, akit akarok. Aztán ha dobnak, akkor pont én is mindig úgy gondolom. Lehet, hogy inkább én irányítom őket?
BERNÁT: Te csak reménnyel kecsegteted őket. És az sose elég.
DÉNES: Akkor te nagyokos, mond, mi a lényeg? Hisz téged hívott egyedül vissza a volt barátnőd?
(Dénes és Lőrinc kíváncsian fordulnak Bernát felé.)
BERNÁT: (elgondolkodva) Hogy mi a lényeg? A hit. Hogy higgy bennük, és aztán hinni fognak magukban is. Mert semmi sem ér többet annál, mikor a szeretett férfi hite biztos hátteret ad számukra.
DÉNES: (hitetlenkedve) Hit? Ugyan már, reménykedjenek, az jobb.
LŐRINC: Én még mindig a szeretetre szavazok.
(Bernát megveregeti Lőrinc és Dénes vállát, majd feláll, felveszi a kabátját, és elindul kifelé.)
DÉNES: Remény? Lehet, hogy hülyeség?
LŐRINC: Szeretet? Lehet, hogy kevés?
(Azzal Remény és Szeretet is felállnak, és kabátjukat felvéve futva követik Hitet kifele a kocsmából.)


Vége.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése