2015. január 17., szombat

Földi Nóra: Külön világ (Téma: Kritika)

Helyszín: Vidék, egy csendes cukrászda terasza. Két régi jó barát, Máté és Róbert beszélgetnek egy-egy kávé mellett. Az utcán sétáló embereket figyelik, és közben élvezik a tavasz első forróbb napját.
Máté: Ja, egyébként gratulálok a diplomádhoz!
Róbert: Köszönöm. El sem hiszed, mennyire boldog vagyok.
Máté: De miért vagy az?
Róbert (kérdően néz): Ezt most nem értem.
Máté: Miért lettél több azzal, hogy megszereztél egy diplomát?
Róbert: Ezáltal több munkalehetőség nyílt meg előttem és egész jó fizetésért dolgozhatok majd.
Máté: És ez neked miért tett jót?
Róbert: Ma különösen fura vagy.
Máté: Csak szeretném megérteni az embereket, akik a fél életüket a tanulásnak szentelik.
Róbert: Ezen nincs mit megérteni. Szükség van a tudásra ahhoz, hogy kevesebb problémád legyen az életben.
Máté: Rátapintottál a lényegre: tudás. Szerinted én milyen szintű tudással rendelkezek?
Róbert: Ezt hogy érted?
Máté: Alap-, közép- esetleg felsőszintű?
Róbert: Nem is tudom, én kifejezetten intelligensnek tartalak téged.
Máté: Ugye őszinte vagy velem?
Róbert: Természetesen.
Máté: Akkor most azt mondd meg, hogy nekem mennyi diplomám van.
Róbert: Egy sem. De hová akarsz kilyukadni ezzel?
Máté: Nem jártam felsőoktatásba, mégis intelligensnek tartasz.
Róbert: Ez azért nem ilyen egyszerű.
Máté: Dehogynem. Míg te keservesen tanultál, én addig éltem az életem és önmagam lehettem.
Róbert: Én is jó életet éltem és önmagam voltam. Rengeteg nagyszerű embert ismertem meg és kiváló oktatóim voltak, akiktől hatalmas érdem volt dicsérő szavakat kapni. Te mikor kaptál utoljára?
Máté: Nagyjából egy perce, tőled.
Róbert (szemeit forgatva):  A felsőoktatás igenis remek dolog.
Máté (kissé felháborodva): Ez baromság. Az egyetem arra nevel, hogy valaki más legyél, egy a sok közül. Elveszíted valódi önmagad. Azelőtt sosem mondtad, hogy könyvelő szeretnél lenni, hogy ez az álmod. Erre tessék, diplomát szereztél róla. Hol az a srác, aki 18 évesen mindent megtett volna azért, hogy sikeres zenész legyen? Igazából ki vagy te?
Róbert (néhány másodpercig nem szólal meg, majd nyugodt hangon beszélni kezd): Ugyanaz vagyok, aki voltam, csak felnőttem. Középiskola után két évet elpazaroltam arra, hogy megtaláljam önmagam. Most pedig 24 évesek vagyunk, itt volt az ideje, hogy végre felnőjek és neked sem ártana.
Máté: Szerinted infantilis vagyok?
Róbert: Határozottan érett vagy, mindig is az voltál, érettebb bármelyikünknél. De még most is álomvilágban élsz. Az élet nem ilyen egyszerű.
Máté: Tudom, hogy nem az és pont ezt próbálom megértetni veled. Sikerült olyan tudást elsajátítanod, amit rajtad kívül még millióan ismernek. Tucatember lettél. Elpazaroltál drága éveket. Ez idő alatt utazhattál volna, könyvet írhattál volna, világhírű zenész válhatott volna belőled. De te ezekről lemondtál, az igazi álmaidról. (elhallgat, érzi, hogy szavai erősnek hatnak, belekortyol a kávéjába, majd nyugodtabb hangon folytatja) Mégis mi értelme van az életünknek? Az egészet kitalált szabályok szerint éljük. Megszületünk, azután óvodába járunk, majd az iskola összes lépcsőfokán végigmászunk, hogy egy még rosszabb és kegyetlenebb világba csöppenjünk. Azért dolgozunk, hogy megéljünk, és hogy feleslegesnél feleslegesebb dolgokat vegyünk meg. Amit magunk előtt látunk, az egy hatalmas átverés. A kitűzött céljaink belénk vannak programozva és véghezvisszük őket, mert ez a helyes, mindenki ezt teszi. (félrefordítja a fejét és beleréved az utcai látképbe) Mihelyst megszületünk, elindulunk a halál irányába, s ez az út nagyon rövid, mégis úgy megyünk végig rajta, hogy az útszéli fák tizedét, ha megismerjük. A maradék örökre ismeretlen marad. Az élet egy hatalmas átverés, ha a buta előírások szerint éled.
Róbert (egyetértően bólint): Azt hiszem, mára elég volt ennyi.
Máté: Talán nem értesz velem egyet?
Róbert: De, tökéletesen igazad van.
Máté: Akkor hát?
Róbert: Akármennyire is buták az élet szabályai és követendő rendjei, muszáj betartani őket.
Máté: Nem muszáj. Nézz meg engem, a tökéletes példa vagyok.
Róbert: Igen, a tökéletes példa arra, hogy ha nem követed az előírásokat, akkor nem jutsz sehová.
Máté: Ezt magyarázd el, kérlek.
Róbert: Míg én 4 évig az egyetemre jártam, addig te mit csináltál? Semmit. Nincs semmilyen képzettséged, nem dolgozol, így jövedelmed sincs. Középiskola után a félretett pénzedből bejártad Magyarországot, ami tényleg nagyszerű, irigyeltelek is miatta. Ám azóta semmi olyan nem történt veled, ami miatt úgy tűnik, hogy megéri a szabályokkal szembemenni.
Máté: Én másképp látom. Végre megírhattam a novelláimat és nemrég hozzákezdtem egy regényhez.
Róbert: Az írásaid kiválóak, de meddig akarsz arra várni, hogy felfedezzenek, és mi van, ha ez sosem fog megtörténni? Nekem pár éven belül saját lakásom lesz és remélhetőleg saját családom, mindez annak köszönhetően, hogy végigmegyek a lépcsőfokokon. Viszont te ugyanezen a szinten leszel.
Máté: Folyamatosan fejlesztem önmagam.
Róbert: És az mire elég? Semmi sem változik meg körülötted.
Máté: Pontosan, viszont én változok. Egyre többet tudok meg magamról és a világról, a múltról.
Róbert (mosolyogva megrázza a fejét, majd feláll): Hiába az a nagy eszed, ha hagyod, hogy kárba vesszen. (sarkon fordul és elindul)

Máté (alig hallhatóan): Hiába az életed, ha hagyod, hogy üresen teljen el.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése