2015. június 27., szombat

Kosztadinovszki Szoraja Dalma: Női dolgok (Téma: Párkapcsolat)

Helyszín: a Starbucks terasza
Szereplők: Camille, 35 éves, szőke bombázó
                       Jessica, 30 éves, barna hajú csinos nő
                       Maggie, 35 éves, barna hajú családanya
                       Laurel, 40 éves, fekete hajú egyedülálló nő

CAMILLE: (nyávogva) Ez nem lehet igaz, az a szerencsétlen férjem már megint megkarcolta a kocsit! 
MAGGIE: Melyiket? A Mercit vagy Chevyt?
CAMILLE: Nem, hanem a legújabbat, a tűzpiros kis Ferrarit! Már az idegeimre megy ezzel, hogy ahányszor veszek egy új autót, mindig tönkreteszi! (felháborodva) Hogy képzeli ezt?
LAUREL: (vigyorogva) Ez az, elvégre ő csak a pénzt adja hozzá, mi?
CAMILLE: Ahogy mondod! De ahhoz nincs joga, hogy az én édes kis kocsimhoz nyúljon!
JESSICA: (fejét ingatva) Hát, kérlek, ez csakugyan felháborító.
LAUREL: (gúnyosan) Csoda, hogy túltetted magad rajta.
CAMILLE: (panaszosan) Kénytelen voltam beülni a szaunába, aztán masszázst vettem, hogy lenyugodjak.
MAGGIE: Én ilyenkor ledobom a kölyköket a bébiszitternek, és shoppingolni megyek.
LAUREL: Én fodrászhoz.
JESSICA: Én meg a pszichológusomhoz.

2015. június 20., szombat

Serhal Diána: Család (Téma: Család)

Családi ház előtt. Márton berakja kulcsát a bejárati ajtó zárjába. Nem fordítja el. Becsukja szemét, orrán keresztül vesz egy nagy levegőt, amit a száján fúj ki.
Határozottan kinyitja a szemeit, elfordítja a kulcsot, kattan a zár. Már éppen bemenne, mikor megtorpan. Rövid köhögő-roham jön rá. Kezét szája elé téve próbál halkabb lenni.
Mikor a köhögésnek vége, még megigazítja baseball-sapkáját, majd végre benyit.

Ahogy beérkezik, egy kutya majdnem ledönti a lábáról. Márton boldogan simogatja a rá ugráló állatot.

MÁRTON Héé, szia…

Lábdobogás hallatszik a lépcső felől. Márton felnéz. Megjelenik Márton húga, Szilvia.
Szilvia egy pillanatig még döbbenten, némán mered rá, majd bátyja nyakába veti magát.

SZILVIA Ó te jó ég!!!

MÁRTON (szélesen mosolyogva simogatja Szilvia hátát) Szia.

SZILVIA (elengedi, egymásra néznek) Miért nem mondtad, hogy jössz?

MÁRTON Hirtelen jött, igazából…

SZILVIA (szavába vág, közben behúzza a nappaliba Mártont) Gyere, gyere be.

Márton engedelmesen követi Szilviát, közben a kutya jön mellettük. Leülnek egymással szemben. Szilvia már éppen nyitná a száját, hogy faggassa Mártont, ekkor azonban széles mosolya elhalványul. Látja, hogy Márton éppen leteszi bőröndjét maga mellé.

SZILVIA (Értetlenül, még mindig derülten) Hazaköltözöl?

2015. június 19., péntek

Kosztadinovszki Georgina Vanda: Félelem (Téma: Félelem)

Helyszín: koncentrációs tábor, egy egyenruhás tiszt fel-alá sétál izgatottan, láthatóan nagyon ideges és fél, egy másik tiszt egy íróasztalnál ül, valami papírmunkát végez.

1. jelenet

1. Tiszt: (ideges, hangosan gondolkozik) Most mit csináljak, most mit csináljak?
2. Tiszt: (bosszúsan felnéz az írásból) Talán hagyja abba a fel-alá járkálást, mert kifejezetten idegesít.
1. Tiszt: (gyámoltalanul megtorpan) Kellett nekem ez a francos kinevezés. Csak a baj van vele.
2. Tiszt: (fel se néz, írás közben mondja) Megduplázott fizetést a helyében nem neveznék bajnak. 4 millió évente, szép környék, én is szeretnék ott lakni.
1. Tiszt: (most szól először a másikhoz) De ha tudná, hogy mennyi kötelességgel jár ez…
2. Tiszt: Nekem mondja? Kettőnk közül én vagyok az, aki itt görnyed a temérdek papír fölött és megpróbál rendet teremteni ebben a káoszban, amit a leköszönő, pardon, menesztett Günter hátrahagyott. (szünet, közben újra elkezd írni, de időnként abbahagyja, felnéz) Magának ehhez képest semmi dolga. (rövid szünet) Egy gombnyomást nem lehet munkának nevezni.
1. Tiszt: (szomorúan) Lehet. (szünet) De ezen a gombnyomáson életek múlnak.
2. Tiszt: (tárgyilagosan) A magáé?
1. Tiszt: (megdöbbenve) Ööö… (bizonytalanul) nem…
2. Tiszt: (mérgesen, felemelt hangerővel) Akkor meg mit siránkozik? Menjen és tegye a dolgát, maga szerencsétlen!

2015. június 18., csütörtök

Szűcs L. Attila: A lírikus prózája (Téma: Költészet)

Szereplők:

Költő: Szószobrász
Elemér: Koma

A költő a halálos ágyán fekszik, mellette ül Elemér, aki egy könyvet tart a kezében.

KÖLTŐ: Hát eljött ez a pillanat is.

ELEMÉR: (szomorkásan nevetve) Egyesek nagyon várták már. Tűkön ülnek, hogy tereket és iskolákat nevezhessenek el rólad. Azt hallottam, irodalmi díj is készül a neveddel.

KÖLTŐ: Milyen kár, hogy nem láthatom már...

ELEMÉR: Sajnos az embernek előbb meg kell halnia, hogy örökké fennmaradhasson.

KÖLTŐ: (köhögve felnevet) Milyen igaz.... Jaj, barátom, te aztán mindig értettél a szavakhoz...

ELEMÉR: (felhúzza a szemöldökét) Én? Ééén?! Te vagy a díjnyertes irodalmár. A rímek Raffaelloja, a líra Leonardoja. A...

KÖLTŐ: (mosolyogva) A...?