2015. augusztus 15., szombat

Vass Antónia: Klikk-klakk (Téma: Csend)

Sötét helyiség. Az egész hely olyan fényekben játszik, mintha egy nagy, nyirkos barlang lenne. Az egyetlen fényforrás néhány halványan pislákoló biciklilámpa.

KATA: (idegesen néz körbe) Rémisztő ez a csend… szinte harapni lehet.
TOMI: Talán csak azért érzed így, mert cseng a fülünk. (megpróbálja megfogni Kata kezét, de a lány elhúzza)
KATA: Ezek a falak olyanok, mintha valami régi járatban lennénk.
TOMI: Apám régész, gyakran mesél elfeledett úthálózatokról, menekülő utakról, katonai bunkerekről.
KATA: (gúnyosan) Majd jól lebombáznak.
TOMI: Vicces vagy, amikor meg vagy ijedve.
KATA: Nem vagyok megijedve, jó?! Csak haza akarok menni. Hány óra lehet?
TOMI: Nem tudom, de már talán esteledik. Találtam egy kisebb rést a mennyezeten, de már nem tudnám megmutatni, mert nem jön be a fény.
KATA: Akkor már biztos keresnek minket!
TOMI: Napokba is beletelhet, mire megtalálnak. (szórakozottan járkál fel-alá)
KATA: Te szeretnéd?
TOMI: Mit?
KATA: Ha nem találnának meg. Te élvezed ezt, igaz?
TOMI: Nem tagadom, szeretem a kihívásokat, de már én is hazamennék. Fáj egy kicsit a csuklóm, meg azt hiszem, elég hideg lesz itt éjjel. (pillanatnyi szünet után) Lehet, hogy össze kell majd bújnunk.
KATA: (megmerevedik, majd megrázza a fejét) Kiásom magam.
TOMI: Sok sikert!

Kata nekiveselkedik a falnak, Tomi a helyiség másik felében leül és szórakozottan figyeli. Vízcseppek koppannak a padlón. Végül Kata feladja, és ott, ahol van, lekuporodik.

TOMI: Kőből van.
KATA: Micsoda?!
TOMI: Amíg aludtál, megvizsgáltam. Tömör szikla, egy részen betonfal. Valami védelmi bunker előtere lehet, bizonyára az illetéktelen behatolók ellen építették így.
KATA: Oké, ki vele, mit tudsz még a helyről?
TOMI: Én? Semmit. Tényleg. Egy biztos, ha kifárasztod magad, nagyon hosszú óráid lesznek.
KATA: (hirtelen feláll) Hallottad?
TOMI: Nem, micsodát?
KATA: Hangok! Emberek hangja, és lépések!
TOMI: Én nem hallok semmit.
KATA: De-de, hallgasd! (elhallgatnak, de mindenhol néma csend) Az előbb tutira hallottam.
TOMI: Pihenj le!
KATA: (szinte hisztérikusan) Hé! Van ott valaki? Segítség!
TOMI: Senki nem hall!
KATA: De igen! (kiáltva) Itt vagyunk! (Tominak) Segíts már!
TOMI: Próbálkozz csak.
KATA: (értetlenül Tomira néz) Feladod.
TOMI: Innen nem jutsz ki, Kata. Soha. (megragad egy biciklilámpát) Olyan pici remény pislákol a fentiekben, mint ez a lámpa. Klikk-klakk, klikk-klakk.
KATA: Miattad vagyok itt?
TOMI: Nem, nem miattam. Miattuk (a fal beton részére mutat). Már az övék vagy.


A beálló csöndben csak a lefolyó víz koppanását lehet hallani, ahogy földet ér.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése