Vass Antónia: Klikk-klakk (Téma: Csend)

Sötét helyiség. Az egész hely olyan fényekben játszik, mintha egy nagy, nyirkos barlang lenne. Az egyetlen fényforrás néhány halványan pislákoló biciklilámpa.

KATA: (idegesen néz körbe) Rémisztő ez a csend… szinte harapni lehet.

TOMI: Talán csak azért érzed így, mert cseng a fülünk. (megpróbálja megfogni Kata kezét, de a lány elhúzza)

KATA: Ezek a falak olyanok, mintha valami régi járatban lennénk.

TOMI: Apám régész, gyakran mesél elfeledett úthálózatokról, menekülő utakról, katonai bunkerekről.

KATA: (gúnyosan) Majd jól lebombáznak.

TOMI: Vicces vagy, amikor meg vagy ijedve.

KATA: Nem vagyok megijedve, jó?! Csak haza akarok menni. Hány óra lehet?

TOMI: Nem tudom, de már talán esteledik. Találtam egy kisebb rést a mennyezeten, de már nem tudnám megmutatni, mert nem jön be a fény.

KATA: Akkor már biztos keresnek minket!

TOMI: Napokba is beletelhet, mire megtalálnak. (szórakozottan járkál fel-alá)

KATA: Te szeretnéd?

TOMI: Mit?

KATA: Ha nem találnának meg. Te élvezed ezt, igaz?

TOMI: Nem tagadom, szeretem a kihívásokat, de már én is hazamennék. Fáj egy kicsit a csuklóm, meg azt hiszem, elég hideg lesz itt éjjel. (pillanatnyi szünet után) Lehet, hogy össze kell majd bújnunk.

KATA: (megmerevedik, majd megrázza a fejét) Kiásom magam.

TOMI: Sok sikert!

Kata nekiveselkedik a falnak, Tomi a helyiség másik felében leül és szórakozottan figyeli. Vízcseppek koppannak a padlón. Végül Kata feladja, és ott, ahol van, lekuporodik.

TOMI: Kőből van.

KATA: Micsoda?!

TOMI: Amíg aludtál, megvizsgáltam. Tömör szikla, egy részen betonfal. Valami védelmi bunker előtere lehet, bizonyára az illetéktelen behatolók ellen építették így.

KATA: Oké, ki vele, mit tudsz még a helyről?

TOMI: Én? Semmit. Tényleg. Egy biztos, ha kifárasztod magad, nagyon hosszú óráid lesznek.

KATA: (hirtelen feláll) Hallottad?

TOMI: Nem, micsodát?

KATA: Hangok! Emberek hangja, és lépések!

TOMI: Én nem hallok semmit.

KATA: De-de, hallgasd! (elhallgatnak, de mindenhol néma csend) Az előbb tutira hallottam.

TOMI: Pihenj le!

KATA: (szinte hisztérikusan) Hé! Van ott valaki? Segítség!

TOMI: Senki nem hall!

KATA: De igen! (kiáltva) Itt vagyunk! (Tominak) Segíts már!

TOMI: Próbálkozz csak.

KATA: (értetlenül Tomira néz) Feladod.

TOMI: Innen nem jutsz ki, Kata. Soha. (megragad egy biciklilámpát) Olyan pici remény pislákol a fentiekben, mint ez a lámpa. Klikk-klakk, klikk-klakk.

KATA: Miattad vagyok itt?

TOMI: Nem, nem miattam. Miattuk (a fal beton részére mutat). Már az övék vagy.

A beálló csöndben csak a lefolyó víz koppanását lehet hallani, ahogy földet ér.