Sötét helyiség. Az egész hely olyan fényekben játszik, mintha egy nagy,
nyirkos barlang lenne. Az egyetlen fényforrás néhány halványan pislákoló biciklilámpa.
KATA: (idegesen néz körbe) Rémisztő ez a csend… szinte harapni lehet.
TOMI: Talán csak azért érzed így,
mert cseng a fülünk. (megpróbálja
megfogni Kata kezét, de a lány elhúzza)
KATA: Ezek a falak olyanok,
mintha valami régi járatban lennénk.
TOMI: Apám régész, gyakran mesél
elfeledett úthálózatokról, menekülő utakról, katonai bunkerekről.
KATA: (gúnyosan) Majd jól lebombáznak.
TOMI: Vicces vagy, amikor meg
vagy ijedve.
KATA: Nem vagyok megijedve, jó?!
Csak haza akarok menni. Hány óra lehet?
TOMI: Nem tudom, de már talán
esteledik. Találtam egy kisebb rést a mennyezeten, de már nem tudnám
megmutatni, mert nem jön be a fény.
KATA: Akkor már biztos keresnek
minket!
TOMI: Napokba is beletelhet, mire
megtalálnak. (szórakozottan járkál
fel-alá)
KATA: Te szeretnéd?
TOMI: Mit?
KATA: Ha nem találnának meg. Te
élvezed ezt, igaz?
TOMI: Nem tagadom, szeretem a
kihívásokat, de már én is hazamennék. Fáj egy kicsit a csuklóm, meg azt hiszem,
elég hideg lesz itt éjjel. (pillanatnyi
szünet után) Lehet, hogy össze kell majd bújnunk.
KATA: (megmerevedik, majd megrázza a fejét) Kiásom magam.
TOMI: Sok sikert!
TOMI: Kőből van.
KATA: Micsoda?!
TOMI: Amíg aludtál,
megvizsgáltam. Tömör szikla, egy részen betonfal. Valami védelmi bunker előtere
lehet, bizonyára az illetéktelen behatolók ellen építették így.
KATA: Oké, ki vele, mit tudsz még
a helyről?
TOMI: Én? Semmit. Tényleg. Egy biztos,
ha kifárasztod magad, nagyon hosszú óráid lesznek.
KATA: (hirtelen feláll) Hallottad?
TOMI: Nem, micsodát?
KATA: Hangok! Emberek hangja, és lépések!
TOMI: Én nem hallok semmit.
KATA: De-de, hallgasd! (elhallgatnak, de mindenhol néma csend) Az
előbb tutira hallottam.
TOMI: Pihenj le!
KATA: (szinte hisztérikusan) Hé! Van ott valaki? Segítség!
TOMI: Senki nem hall!
KATA: De igen! (kiáltva) Itt vagyunk! (Tominak) Segíts már!
TOMI: Próbálkozz csak.
KATA: (értetlenül Tomira néz) Feladod.
TOMI: Innen nem jutsz ki, Kata. Soha.
(megragad egy biciklilámpát) Olyan
pici remény pislákol a fentiekben, mint ez a lámpa. Klikk-klakk, klikk-klakk.
KATA: Miattad vagyok itt?
TOMI: Nem, nem miattam. Miattuk (a fal beton részére mutat). Már az övék
vagy.
A beálló csöndben csak a lefolyó víz koppanását lehet hallani, ahogy
földet ér.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése