2015. szeptember 1., kedd

Szűcs L. Attila: Szívkő (Téma: Félelem)

SZEREPLŐK:
MÁRK: Fecó barátja.
FECÓ: Márk barátja.

Fecó és Márk a parkban ülnek egy padon, és a galambokat számolják.

FECÓ: Emlékszel arra a pultos csajra a bárból?

MÁRK: Ja, mi van vele?

FECÓ: Volt barátja.

MÁRK: Mondtam én, hogy nem érdemes odamenni.

FECÓ: Dehogy mondtad! Csak fostál megszólítani.

MÁRK: Há' de látod, úgyis volt barátja. (megvonja a vállát) Amúgy honnan tudod?

FECÓ: Odamentem hozzá.

MÁRK: (csodálkozva) Igen? Na és Mr. Menőmanó?

FECÓ: Annak is volt pasija.

MÁRK: (meglepetten) Buzi volt?

FECÓ: Úgy fest. Látod, tök fölösleges volt féltékenynek lenned.

MÁRK: Tök mindegy. De honnan tudod, odamentél hozzá is?

FECÓ: (nevet) Nem, a hapsija ment oda hozzá. (rövid hallgatás után) Aztán mi újság azzal a másik lánnyal?

MÁRK: Melyikkel?

FECÓ: Tudod, a jógással.

MÁRK: Jaaa, Ágicával? Semmi. Elvagyunk.

FECÓ: Együtt?

MÁRK: Még nem.

FECÓ: Miért nem?

MÁRK: Nem tudom.

FECÓ: Nem ő az igazi?

MÁRK: Nem tudom. Lehet… De vajon én az vagyok neki?
FECÓ: Hát ez elég bizonytalanul hangzik. Mikor találkoztatok?

MÁRK: Tegnap.

FECÓ: Mármint edzésen kívül…

MÁRK: Két hete.

FECÓ: Két hete?! Miért nem hívtad el?

MÁRK: Múltkor is lemondta. Nem akarok nyomulósnak tűnni.

FECÓ: Tudod mi a baj? Félsz.

MÁRK: Az elutasítástól?

FECÓ: Attól is. De leginkább attól, hogy kimutasd az érzelmeidet.

MÁRK: De én kimutatom őket!

FECÓ: Na jó, egy picit. De nem eléggé. Visszafogod magad… Nagyon.

MÁRK: De hát tele vagyok érzelmekkel. Láttad milyen verseket ír...(elgondolkozik) tam...

FECÓ: Igen. Írtál… Például az Eszteres…

MÁRK: Áh, az semmi. Láttad volna, amit előtte Adriennek írtam. Fúh.. (elfintorodik) Iszonyú nyálas volt.

FECÓ: Van amelyik lány azt szereti.

MÁRK: (a száját húzva) Hát ő biztos nem… Túlságosan ömlengős voltam. Érzelgős… Tapadós…

FECÓ: Most jobb?

MÁRK: (beismerően) Nem… De félek… (sóhajt) Ahj már! Igazad van, na! Félek… Pont nem rég olvastam vissza egy beszélgetést Eszterrel. Olyan dolgokat írtam, te… „Életem egének legszebb csillaga”, meg ilyesmik… És ez már visszafogott, előtte Adriennel még nyálasabb voltam.

FECÓ: Azt mondtad, szerette, ha így beszéltél vele.

MÁRK: Jól van, de hát ki tudja… Adrienn is imádta. Aztán paff… Egy dolog, amit mondanak, és egy dolog, amit gondolnak.

FECÓ: Jogos. De esélyt sem adsz nekik. Vagy bennünk nem bízol, vagy magadban.

MÁRK: Lehet mindkettő… Félek kimutatni az érzelmeimet, mert félek az elutasítástól. És azért félek az elutasítástól, mert félek, hogy kihűl a szívem. De közben már rég kihűlt, talán pont ettől.

FECÓ: Ördögi kör…

MÁRK: Az… Úgy féltem, hogy elvesztem ezeket a szép érzéseket, és végül pont ez miatt tűntek el… Nem akartam, hogy összetörjön a szívem, ezért kérget növesztettem rá… (felnevet) Ironikus, nem? Sőt, inkább abszurd...

FECÓ: Előfordul.

MÁRK: (csüggedten) Tudod mi a legrosszabb? Félek, hogy ha teljesen megkövül a szívem, és eltörik, soha többé nem tud majd összeforrni. És akkor egyre csak kopik és kopik, mígnem egyszer csak végleg elporlad.

FECÓ: Ne légy ilyen borúlátó. Még mindig ott vannak azok az érzelmek, épp most mutattad ki őket.

MÁRK: (vállat vonva) És most mit csináljak? Nem változott semmi.

FECÓ: Látszólag. De talán valahol mélyen belül már elindult a változás. Csak el kell engedned magad.

MÁRK: Én igyekszem…

FECÓ: Tudom. Most már máskor is könnyebb lesz.

MÁRK: És akkor? Mit akarsz, hogy panaszkodjak a lányoknak?

FECÓ: Nem, de adnod is kell nekik valamit.

MÁRK: Én adok… figyelmet… időt… szép pillanatokat. És úgy szeretném… és próbálom is megosztani velük a saját szép pillanataimat is.

FECÓ: De ne csak az örömöt oszd meg velük! Adj nekik a szomorúságodból, a félelmeidből.

MÁRK: De hát senki sem szereti a panaszkodókat.

FECÓ: De ez nem panaszkodás! Ez őszinteség. És bizalom. Fel mered tárni előttük a lelked legmélyét, és hidd el, ezt értékelik.

MÁRK: Nem akarok gyengének és sebezhetőnek tűnni.

FECÓ: Pedig pont attól leszel erős.

MÁRK: (rezignáltan sóhajt) Tudom, hogy igazad van…

FECÓ: (közbevágva) Tudom, hogy tudod…

MÁRK: És igyekszem is hidd el, de látod, nem megy olyan könnyen.

FECÓ: Pedig egész jó voltál most. Ráadásul igen ékesszólóan fogalmaztál.(kacsint) Talán túlságosan is…

MÁRK: Valahol mélyen… belül… sokat gondolkoztam már ezen.

FECÓ: Látod? Ott van benned… Csak engedd ki.

MÁRK: Na és ha jön más is?

FECÓ: Mi?

MÁRK: Valami, aminek bent kéne maradnia.

FECÓ: Például?

MÁRK: Fogalmam sincs.

FECÓ: Akkor meg? Lazíts, barátom!

MÁRK: (kissé idegesen) Jó jó jó! Jó! Másnak olyan könnyen megy...

FECÓ: Azt hiszed?

MÁRK: Hát látod…

FECÓ: Túl sokat gondolkozol…

MÁRK: Szeretek gondolkozni.

FECÓ: Nem baj, ha nem mások életén agyalsz.

MÁRK: Ez az én életem.

FECÓ: De akkor magadhoz viszonyítsd, ne másokhoz.

MÁRK: (sóhajt) Jól van, na.  Te… pszichológus zen mester…

FECÓ: (nevet) A legjobb barátomért bármit! Na jó… a kígyómérget nem szívnám ki a seggedből…


MÁRK: (felszabadultabban nevetve) Bajban ismerszik meg a jó barát.  (rövid csönd után, kissé komolyabban) Köszönöm!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése