2015. október 7., szerda

Szűcs L. Attila: A csend hangja (Téma: Csend)

SZEREPLŐK:
ELVIRA: az elhunyt egyik munkatársa.
ERVIN: az elhunyt másik munkatársa.
HÍVŐK: a gyászoló rokonok, barátok, ismerősök.
PAP

Elvira és Ervin egy gyászmisén ülnek, a leghátsó padsorban.

PAP: A mai misét elhunyt testvérünk, Kovács Ernő tiszteletére és emlékére ajánljuk.
ERVIN: Furcsa, hogy egy helyen dolgozunk, és mégsem futottunk még össze.
ELVIRA: Igen. Persze kissé bizarr, hogy pont itt találkozunk.
PAP: „Az Atya, a Fú és a Szentlélek nevében.”
HÍVŐK: „Ámen.”
ERVIN: Amúgy jóban voltál vele?
ELVIRA: Nem… Vagyis igen… Tulajdonképpen csak látásból ismertem, nem rég óta dolgozom itt.
ERVIN: Furcsa. Én előbb jöttem, mint ő, de én is alig ismertem. Nem sokat beszélgettünk.
ELVIRA: Igen, elég csöndes ember volt.
PAP: „A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal.”
HÍVŐK: „És a te lelkeddel. „
ERVIN: Ahhoz képest elég sokan eljöttek.
ELVIRA: Gondolom a családja. Báár jó nagy család, annyi szent… Na és a cégtől. Azon kívül nem hiszem, hogy sok barátja lett volna.
ERVIN: Képzeld, azt hallottam, négyszer is elvált.
PAP: „Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!”

A hívők felállnak, s együtt mondják a gyónás szövegét. Elvira és Ervin is követik a példájukat, de közben beszélgetnek tovább.

ELVIRA: Az igen! Ilyen fiatalon?
ERVIN: Bezony!
ELVIRA: Hány éves is volt?
ERVIN: Harminchét körül.
PAP: „Irgalmazzon nekünk a mindenható Isten, bocsássa meg bűneinket, és vezessen el az örök életre.”
HÍVŐK: „Ámen.”

Egyházi ének következik.

ELVIRA: (döbbenetében egy kicsit hangosabban) Harminchéét? Nagyon fiatal volt még.
ERVIN: Hát jah, korán elment.
ELVIRA: Miben halt meg?
ERVIN: Azt hiszem, a szíve vitte el.
ELVIRA: Mondjuk, ennyi válás után nem csodálom…
PAP: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek.”
HÍVŐK: „Dicsőítünk téged, áldunk téged, imádunk téged, magasztalunk téged, hálát adunk neked…”
ERVIN: Hallgatag ember létére elég zűrös élete volt.
ELVIRA: A kettő nem zárja ki egymást.
ERVIN: Azért arra kíváncsi vagyok, hány ex Kovácsné jött el…
ELVIRA: Tényleg, most éppen házas volt?
PAP: „Olvasmány a Siralmak könyvéből.”
ERVIN: Asszem az ötödik feleségét már nem élte meg. Bár az utolsó után nem csodálom…
ELVIRA: Ismerted?
PAP: „Lelkemnek nem volt békében része, elfelejtettem a boldogságot.”
ERVIN: Nem, csak hallottam róla. Azt beszélik, igazi vérszívó hárpia volt.
ELVIRA: Az mit takar?
PAP: „És most így szólok: „Elhagyott az erőm, és a reménységem is, amelyet az Úrba vetettem.”
ERVIN: Jó ügyvédei voltak. Nem sok mindent hagytak szegény Ernőre.
ELVIRA: Akkor gondolom a család sem örökölt sokat.
PAP: „Visszaemlékszem nyomorúságaimra, sok sanyarúságomra: csupa üröm és keserűség.”
ERVIN: Gondolom…
ELVIRA: Voltak gyerekei?
PAP: „Lelkem folyvást ezen töpreng, s…”
ERVIN: Tán még az első feleségétől. Kettő, ha jól tudom.
ELVIRA: Többet nem mert bevállalni, mi?
ERVIN: Igazából, azt sem tudom, mennyi ideig volt együtt a többi asszonyával. Az első volt a leghosszabb talán…
ELVIRA: Az meddig tartott?
ERVIN: Elég fiatalon feleségül vette, talán húsz körül jártak. És hat év után váltak el.
ELVIRA: Lehet túl korán kötelezte el magát.
ERVIN: Lehet. Bár úgy tudom, már a kezdetektől fogva gondjaik voltak. Igazából az a csoda, hogy eddig húzták.
ELVIRA: Na és a többi feleségével hogy jött ki?
ERVIN: Hát láthatod…
ELVIRA: Szóval nem a nőkkel volt a gond…
ERVIN: Kétlem.
ELVIRA: De mi? Félrelépett, vagy mi történt?
ERVIN: Szerintem csak simán kiállhatatlan volt.
ELVIRA: Furcsa. Pedig nekem így szimpatikusnak tűnt.
ERVIN: Lehet a feleségéivel is csöndben kellett volna maradnia.
ELVIRA: Ne szólj szám, nem fáj fejem.
ERVIN: (nevet) Jah, lehet akkor még most is élne…
ELVIRA: Boldog asszony, boldog férj.
ERVIN: Az… Te amúgy férjnél vagy?
ELVIRA: Nem, egyelőre a karrieremre koncentrálok.
ERVIN: Lehet, hogy Ernőnek is ezt kellett volna tennie inkább.
ELVIRA: Sőt, biztosan.
ERVIN: De hát most már késő bánat… Mindenesetre az biztos, hogy én még jó darabig nem házasodom meg.
ELVIRA: (rövid hallgatás után) Jó is az agglegény élet…
ERVIN: Hát… Ahj… szörnyen unalmas ez a mise… Miért is vagyunk itt?

ELVIRA: Nem t’om, gondolom kegyeletből, vagy ilyesmi.
ERVIN: Kegyelet… De hisz alig ismertük.
ELVIRA: Ahhoz képest elég sokat tudunk róla.
ERVIN: Jahm… Amúgy mi ez a csend?
ELVIRA: Nem tudom, talán valami elmélkedés.

Körbenéznek, és ekkor veszik észre, hogy a pap, és a hívők is mind őket figyelik rosszalló tekintettel.

ERVIN: (köhint) Öhm, elnézést!
PAP: „Lelkem folyvást ezen töpreng, s már-már összeroskad bennem. Ezeket fontolgatom szívemben, hogy föléledjen bennem a remény: Az Úr irgalma…”


A pap tovább olvas, a szín pedig elsötétül.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése