2015. december 30., szerda

Vass Antónia: Tisztaság (Téma: 2. páros feladat)

Kis kunyhó valahol északon, otthonosan berendezve. Kintről szélfúvás hallatszik, a szemben lévő kis ablakon át látszik, ahogy hordja a havat. A sarokban kályha, középen nehéz faasztal, egy személyre terítve. A mennyezetről pislákoló olajlámpa lóg, ez adja az egyetlen fényt. Az asztalnál pokrócba burkolózva ül Alma.
Pár percig ez a kimerevített kép látszik, majd balról nyílik az ajtó, és egy fuvallat kíséretében belép Profo, hátán nagy zsák.

PROFO: Hát te? Még mindig nem feküdtél le? Ilyen hidegben mást úgyse tudsz. Hát mégse küldhetlek ki a kutyákhoz, nemde?
ALMA (nem néz Profóra, a tányérját bámulja): Tőled akár meg is dögölhetnék az ebek között.
PROFO: Megcsináltam az óljukat, na. Hát nem megcsináltam? Lehet, hogy még melegebb is van, mint itt.
ALMA: Nem megyek ki a kutyákhoz. Van ágyam.
PROFO: Ágy, amit én eszkábáltam. Csak neked kedvesem (mögé lép, átöleli). Nemsoká ez is elmúlik, hidd el, hogy elmúlik. Akkor majd lesz vigadalom, jönnek a gyerekek.
ALMA: Milyen gyerekek?
PROFO: A mi gyerekeink, drága Alma, ők ma még távol vannak, de mire itt a tavasz, már látjuk őket a tavon túl. Mi lesz az ebéd?
ALMA: Nincs semmink. Hozok be havat, legyen mit inni (feláll, de Profo útját állja).
PROFO: De van (sokat sejtető nézéssel az asztalra rakja a zsákját). Mert én hoztam. (a kályhához lép, sapkáját, kesztyűjét és kabátját a mellette lévő székre rakja, csevegő hangon:) sokáig elvoltam, ugye? Hiányoztam, amíg egyedül búslakodtál. Olvastál valamit? Hogy állsz a Háború és békével?
ALMA: Nem tetszik. (kifakad) Nekem itt nem tetszik, Profo! Vigyél haza engem!
PROFO (odasiet Almához, átöleli): Hát hova vinnélek haza? Azért jöttünk ide, hogy levetkőzzük a világ mocskát. Hát nem azért jöttünk ide?
ALMA (a szemét törölgeti, szipogva): Én már elég tisztának érzem magam.
PROFO (az asztalhoz siet): Hoztam nyulat! Hazafelé fogtam, véletlenül megugrott. Micsoda ostoba állat! Ahelyett, hogy lapítana (kiveszi a döglött nyulat, felemeli szemmagasságba). Micsoda ostoba állat!

2015. december 27., vasárnap

Kosztadinovszki Szoraja Dalma: A rend kemény, állhatatos őre (Téma: Féltékenység)

Helyszín: egy park
Szereplők: Maggie, Paul, két rendőr 

1. jelenet: Nyaljuk a fagylaltot

A parkban egy padon ül Maggie és Paul, fagylaltot esznek. Közel vannak egymáshoz, Paul a karját Maggie háta mögött, a pad támláján tartja. 

PAUL: Ízlik? 
MAGGIE: (vállat von) Elmegy.
PAUL: A tiéd milyen ízű?
MAGGIE: Pisztáciás.
PAUL: Az jó. Az enyém karamellás. Ez a kedvencem.
MAGGIE: Aha.
PAUL: Akkor holnap eljössz velem a buliba? 
MAGGIE: (vonakodva) Nem is tudom… ezen még gondolkoznom kell.
PAUL: Nem tudod? Már több, mint két hónapja randizunk, és te nem tudod eldönteni, hogy el gyere-e velem?  Ezt nem hiszem el.
MAGGIE: Ne sürgess! Majd eldöntöm, de még időre van szükségem.
PAUL: (elképedve) Időre? Már két héttel ezelőtt szóltam neked, hogy a haverom bulit rendez, mire te azt mondtad, oké, meggondolod. Azóta is ezen gondolkozol. De már (Az órájára néz) 17.05 van, és még mindig nem tudom, hogy eljössz-e velem, márpedig holnap este 8-kor meg kell jelennem valakivel.
MAGGIE: Jól van, na. Ha ennyire fontos, hívjál el egy másik csajt, olyat, aki rögtön igent mond neked. 
PAUL: (enyhülten) De nekem nem kell másik lány. (közelebb hajol hozzá) Én veled akarok elmenni, mert te tetszel nekem, sőt, szeretlek, és veled akarok járni. Érted?

Maggie oda se figyel rá, valami más köti le, azt nézi.

PAUL: Figyelsz rám egyáltalán? Hallottad, mit mondtam az előbb?
MAGGIE: Óh, igen, igen…
PAUL: (oda néz, ahová Maggie. Amikor meglátja, amit ő, ingerülten felsóhajt) Ez nem lehet igaz!

2. jelenet: Rendőr bácsi, a nők bálványa

Elmegy előttük két fiatal egyenruhás rendőr, csákóval a fejükön, kezük az övükre téve. Maggie olvadozva néz utánuk, Paul ideges lesz.

MAGGIE: Óh, te jó ég, láttad?
PAUL: Már megint kezded? Igen, láttam két semmirekellő pojácát, akik nagynak képzelik magukat. 
MAGGIE: (kéjesen nyalja a fagylaltot) Mm, de még milyen nagy…
PAUL: Áruld már el, hogy mi a fenét eszel ezeken az uniformisba húzott kartonembereken?
MAGGIE: (Lehunyt szemmel, élvezettel) Mindent…
PAUL: Atyaúristen! Csak azért, mert egyenruha van rajtuk, még nem kell elájulnod tőlük!
MAGGIE: Ha csak egyenruha lenne…
PAUL: Hát még mi van? 
MAGGIE: De nekik gumibotjuk is van…
PAUL: (értetlenül) Mi? 
MAGGIE: (nyalja a fagylaltot) Szép hosszú és kemény…
PAUL: (hitetlenkedve rázza a fejét) Ez kész. 
MAGGIE: És bilincsük is van… (nyal egyet) Mm… nem bánnám, ha letartóztatna…
PAUL: (elengedi őt, távolabb húzódik tőle) Vigyázz még elfolysz itt nekem.
MAGGIE: (felnevet) Hülye. 
PAUL: De most komolyan, fel nem foghatom, mi a fenéért vagy úgy oda értük! Mi van bennük, ami bennem nincs?
MAGGIE: (bizonytalanul) Hm...szexepil? 
PAUL: Egy túrót! Te nem őket bírod, hanem a ruhájukat. Ha bármelyiküket is meglátnád civilben, észre se vennéd, egy szóra se méltatnád őket. Csakhogy ez a kék gönc igen figyelemfelkeltő – persze, direkt, hogy mindenki már messziről kiszúrja őket -, ezért veszed észre, és látod őket olyannak, amilyennek látni szeretnéd. Ennyi az egész. Hidd el nekem, ha hozzámennél egy zsaruhoz, szörnyen megbánnád. A zsaru is ember, megöregszik majd, pocakot ereszt, a haja fele kihullik, a másik fele tök ősz lesz, a kemény botja meg már csak egy szép emlék a múltból.
MAGGIE: (elgondolkodva) Gondolod?
PAUL: (meggyőződéssel) Igen! És ha most én felvennék egy ilyen rongyot, akkor énértem is úgy odalennél, mint értük! 
MAGGIE: Féltékeny vagy?
PAUL: Féltékeny? Én? Á, dehogy! Csak kicsit ideges, mert a lány, akiért kilencedik óta majd megveszek, akinek a kedvéért levágattam a hajamat, és kontaktlencsét viselek szemüveg helyett, aki éveken keresztül semmibe vett, az végre igent mondott egy randira. Majd még egyre, és még egyre… és én, bár értetlenül állok ez előtt, de a mennyekben lebegek, ha csak rámnéz, rám mosolyog, vagy idiótán elröhögi magát… és nem elég, hogy a hülye humorát elviselem, és a kedvéért minden alkalommal vega étterembe megyünk… de még azt is eltűröm, hogy az orrom előtt csorgassa a nyálát egy karóba húzott Harmon Rabbsért! Na, ezért vagyok ideges!
MAGGIE: (elképedve mered rá) Tényleg idiótán röhögök? 
PAUL: (elkeseredetten) Feladom! (felkel, behajítja a maradék fagyiját a pad melletti kukába) Ez mindig így lesz. Te mindig ilyen maradsz, és sose fogsz járni velem, akárhogy is próbálkozom. (el akar menni)
MAGGIE: (felpattan) Várj! (elkapja Paul karját, maga felé fordítja) Igaz ez? 
PAUL: (keserűen) Mi? Hogy hülye a humorod? Hogy idegesítő a rendőrmániád? 
MAGGIE: Nem. Hanem, hogy kilencedik óta szeretnél velem járni? 
PAUL: (komolyan) Igen. És most röhögj ki, hogy ilyen béna vagyok, és eredj az egyik rendőröd karjaiba. 
MAGGIE: (felnevet) Ó, de hülye vagy! 
PAUL: Én? Hülye? Igen, az vagyok, és most már hagyj békén. (el akar menni, de ekkor Maggie váratlanul magához rántja, megöleli, megcsókolja)

3. jelenet: Az erő velem van

PAUL: (meglepve, miután szétválnak) Ez meg mit jelent?
MAGGIE: Azt, hogy elmegyek veled a buliba, te!
PAUL: (értetlenül) De miért? 
MAGGIE: Azért, mert én meg tizedik óta akarok járni veled!
PAUL: (elképedve) Tényleg? Nem hiszem. 
MAGGIE: (bólogat) De bizony. Onnantól, hogy akkor elhívtál a farsangi bálba, az a béna Star Wars-os póló volt rajtad, és olyan aranyosan néztél rám…
PAUL: De hát nemet mondtál!
MAGGIE: Igen, de csak azért, mert már megígértem annak a béna Jerry Adamsnek, hogy vele megyek el, és nem akartam megbántani. Utána persze én bántam meg, mert a hülyéje bárányhimlős lett, egyedül meg ciki lett volna elmennem, ezért otthon poshadtam a Született feleségeket nézve. 
PAUL: (Elképedve) Tényleg? 
MAGGIE: Igen. 
PAUL: Úgy értem, te szereted a Született feleségeket? 
MAGGIE: (értetlenül) Mi? Miért? 
PAUL: Mert akkor nem jöhetsz el velem a buliba!
MAGGIE: Óh, te! (nevetve arcon csapja a fagyijával. Paul arca csöpög a pisztáciától, de ő is nevet)
PAUL: (A pólójára csöpögő fagyit nézi) Látod, mit csináltál? Csupa ragacs lettem. Most már töröld le!  
MAGGIE: (vigyorogva) Oké. (odahajol, és megnyalja a srác arcát)
PAUL: (nevetve) Fúj, megnyalsz? 
MAGGIE: Meg bizony. (megnyalja a másik oldalon is, így Paul arca „tiszta” lesz) Na, elviszel a buliba?
PAUL: (magához öleli) Persze, hogy el. (megcsókolja)

Nézik egymást. 

PAUL: De nem megyünk megint vega étterembe, ugye?
MAGGIE: (fejét rázza) Nem. És te nem a Star Wars-os pólót veszed fel, ugye?
PAUL: Nem. Már fel se megy rám.
MAGGIE: Akkor jó. 
PAUL: De viszont a haveromnak van egy rendőrjelmeze…
MAGGIE: Tényleg? 
PAUL: Aha. És szívesen felveszem, ha szeretnéd, sőt, ha mást nem, a bilincset és a gumibotot is bevetem.
MAGGIE: (megrázza a fejét) Nem kell. 
PAUL: (meglepődve) Nem? Hogyhogy? 
MAGGIE: (rámosolyog) Mert én a rendőrökben azt bírom, hogy nem ismerem őket. Benned meg azt szeretem, hogy téged viszont ismerlek. 
PAUL: Hm. Végre a civil erő győzedelmeskedik a fegyveres erő felett. 

VÉGE


2015. december 24., csütörtök

Kosztadinovszki Szoraja Dalma: Hiszel a karácsonyban? (Téma: Hit)

Helyszín: egy családi ház nappalija (karácsonyi díszben, karácsonyfával a közepén)
Szereplők: Sarah, Carl, Henry, Mary (testvérek)

1. jelenet

A 4 gyerek (7-8 év körüliek) a karácsonyfa előtti szőnyegen ülnek, a fiúk pizsamában, a lányok hálóingben, és beszélgetnek. 

MARY: (nyafogva) Essen már a hó!
HENRY: Ne nyafogjál már!
MARY: De miért nem esik?
HENRY: Hogy legyen mit kérdezni.
MARY: De miért?
SARAH: Apa azt mondta, a globális felmelegedés miatt nem esik a hó.
MARY: Az meg mi? 
CARL: Valami olyasmi, hogy egyre melegebb lesz a Föld hőmérséklete, emiatt van ilyen jó idő télen, és ezért is nem esik a hó. 
MARY: Engem nem érdekel! Akkor is essen a hó, mert szánkózni akarok! (skandálva) Essen, essen, essen!  
HENRY: Fogd már be, ne vinnyogj folyton!
CARL: Ja, ezzel az idegesítő óbégatással még nem tudod rávenni a Mikulást, hogy havat szórjon az égből!
HENRY: (megvetően) Te hiszel a Mikulásban? 
CARL: Idesüss, kisapám! (Felé nyújtja a karját, az óráját mutatja) Ezt tavaly karácsonyra hozta nekem. Én bárkiben hiszek, akitől ilyen drága ajándékot kapok. 
HENRY: Akkor apában higgy, mivel ő vette meg. Jack mesélte, hogy az ő apjával együtt választották ki. 
CARL: (vállat von) Tökmindegy. A fő, hogy megkaptam. 
HENRY. Na és te, Mary? Hiszel a Mikulásban? 

2015. december 21., hétfő

Kosztadinovszki Georgina Vanda: Úszógumi (Téma: Úszógumi)

Helyszín: Egy családi ház medencéje, késő este. Mindenhol sötét van, csak a medencét körülvevő lámpák világítják meg a víz fényét. A vízben egy úszógumit viselő lány látható, akinek a feje a víz alatt van.

1. LÁNY: Hogy hívnak?
2. LÁNY: Nem tudom.
1. LÁNY: Hogy-hogy nem tudod?
2. LÁNY: Nem tudom.
1. LÁNY: Hol vagyunk?
2. LÁNY: Nem tudom.
1. LÁNY: Tudsz te egyáltalán valamit?
2. LÁNY: A párod megcsal. 
1. LÁNY: (gúnyosan) Persze, ezt bezzeg tudod. (szünet) Lehet, hogy nem is igaz.
2. LÁNY: De igaz.
1. LÁNY: (mérgesen) Muszáj ilyen ünneprontónak lenned?
2. LÁNY: Nem tudok róla, hogy ünnep lenne. 
1. LÁNY: Ez nem lep meg.

2015. december 19., szombat

Acha Diana Flor: Utazás (Téma: Utazás)

Télen, kora délután egy szobában. Szereplők: Józan és Kentaur. Mindketten huszonéves emberek. Díszlet: a színpad bal sarkában egy ajtó, a jobb sarkában egy kanapé, ami előtt egy dohányzóasztal, rajta egy távkapcsolóval; a kanapéval és a dohányzóasztallal szemben egy felállványozott plazmatévé. 

Józan és Kentaur  a TV előtt ülnek a kanapén.

JÓZAN (maga elé, unottan): Be kéne kapcsolni… 
KENTAUR (jelentőségteljesen Józanra néz): Minek? 
JÓZAN (még mindig maga elé): Esetleg, hogy történjen valami? 

Józan már nyúlna a távkapcsolóért, de Kentaur fölpattan a kanapéról, lekapja az asztalról a távkapcsolót.

KENTAUR: Csak azt ne mondd, hogy TV nélkül már semmit sem tudunk kezdeni egymással!
JÓZAN: Ne kezdd már megint…
KENTAUR (méltatlankodva): De akkor is! Milyen gazdám vagy te nekem? Már azt sem tudom, utoljára mikor vittél le sétálni. Pedig én aztán senkit sem harapnék meg, elvégre jól nevelt kutyád vagyok. Vagyis lennék, ha hagynád.
JÓZAN (Kentaurra néz): Fantasztikus… Ezek szerint újfent kutya lettél. 
Kentaur válaszra nyitja a száját, de aztán meggondolja magát. Fel-alá járkál. Józan Kentaurra néz, fásultan sóhajt, aztán kihasználja, hogy Kentaur már nem ül mellette, elterül a kanapén. A feje mögött összekulcsolja a két karját, az egyik térdét felhúzza: T alakban ráteszi a másik lábát, a lábfejével kissé türelmetlenül kalimpál.
KENTAUR (Józannak sértődötten): Persze… Mert neked semmi se jó. Teknősnek nem kellettem, mondván, hogy csak vegetálok. Aztán amikor elhatároztam, hogy sündisznó leszek, lebeszéltél róla, mert attól féltél, hogy agyonszúrlak. Pedig vigyáztam volna a tüskéimmel… Azt sem engedted, hogy teve legyek, féltetted a padlót. (tanácstalan szomorúsággal) Neked aztán tényleg semmi sem jó.
JÓZAN (unottan Kentaurnak): Befejeznéd? 
KENTAUR (sértődötten): Persze, mert ebben a lakásban nekem már szavam sem lehet…