2015. december 19., szombat

Acha Diana Flor: Utazás (Téma: Utazás)

Télen, kora délután egy szobában. Szereplők: Józan és Kentaur. Mindketten huszonéves emberek. Díszlet: a színpad bal sarkában egy ajtó, a jobb sarkában egy kanapé, ami előtt egy dohányzóasztal, rajta egy távkapcsolóval; a kanapéval és a dohányzóasztallal szemben egy felállványozott plazmatévé. 

Józan és Kentaur  a TV előtt ülnek a kanapén.

JÓZAN (maga elé, unottan): Be kéne kapcsolni… 
KENTAUR (jelentőségteljesen Józanra néz): Minek? 
JÓZAN (még mindig maga elé): Esetleg, hogy történjen valami? 

Józan már nyúlna a távkapcsolóért, de Kentaur fölpattan a kanapéról, lekapja az asztalról a távkapcsolót.

KENTAUR: Csak azt ne mondd, hogy TV nélkül már semmit sem tudunk kezdeni egymással!
JÓZAN: Ne kezdd már megint…
KENTAUR (méltatlankodva): De akkor is! Milyen gazdám vagy te nekem? Már azt sem tudom, utoljára mikor vittél le sétálni. Pedig én aztán senkit sem harapnék meg, elvégre jól nevelt kutyád vagyok. Vagyis lennék, ha hagynád.
JÓZAN (Kentaurra néz): Fantasztikus… Ezek szerint újfent kutya lettél. 
Kentaur válaszra nyitja a száját, de aztán meggondolja magát. Fel-alá járkál. Józan Kentaurra néz, fásultan sóhajt, aztán kihasználja, hogy Kentaur már nem ül mellette, elterül a kanapén. A feje mögött összekulcsolja a két karját, az egyik térdét felhúzza: T alakban ráteszi a másik lábát, a lábfejével kissé türelmetlenül kalimpál.
KENTAUR (Józannak sértődötten): Persze… Mert neked semmi se jó. Teknősnek nem kellettem, mondván, hogy csak vegetálok. Aztán amikor elhatároztam, hogy sündisznó leszek, lebeszéltél róla, mert attól féltél, hogy agyonszúrlak. Pedig vigyáztam volna a tüskéimmel… Azt sem engedted, hogy teve legyek, féltetted a padlót. (tanácstalan szomorúsággal) Neked aztán tényleg semmi sem jó.
JÓZAN (unottan Kentaurnak): Befejeznéd? 
KENTAUR (sértődötten): Persze, mert ebben a lakásban nekem már szavam sem lehet…

Józan felül, úgy csinál, mintha távirányító lenne a kezében: Kentaurra emeli, mintha átkapcsolna egy másik csatornára.

JÓZAN: Unom a műsort… 

Kentaur szava egy pillanatra elakad.  

KENTAUR: Te mindig olyan érzéketlen vagy… Pedig olyan jó lenne egy kicsit világot látni. Megnézni a pék kirakatát, a virágos előtt a sok szép muskátlit, a frissen kiragasztott plakátokat… Még ügetnék is a kedvedért! (Büszke tartással körbeüget a szobában.)
JÓZAN: Te, nem zavar, hogy az a ló?... És különben is, ha virágot akarsz látni, az erkélyen is megteheted, a több meg kell a fenének. 
KENTAUR: Annyira goromba vagy! (sértődötten) Tudod mit? Nesze, itt van! (a kanapéra, Józan mellé dobja a távirányítót) Ha te nem jössz, akkor egyedül megyek. Aztán ha majd jól eltévedek, kotorászhatsz a fényképemért és pocsékolhatod a sok tintát és a papírt!  
JÓZAN (tenyerébe temeti az arcát): Édes istenem, most segíts meg! 

Kentaur morcosan Józanra néz, majd dacosan elfordul. 

KENTAUR (bizonytalanul): Akkor megyek. 

Kentaur nagyon lassan elindul az ajtó felé. A negyedik lépés után hátrafordul. Józan a tenyere mögül nézi. 

KENTAUR (sértetten): Csak nézd azt a buta tévét! Nélküled is megleszek… ahogy… te is nélkülem. 

Kentaur fokozatosan lassítja a lépteit, időnként hátra sandít. 

KENTAUR (az ajtóhoz ért, bizonytalanul): Te…

Józan felemeli a fejét.

JÓZAN (kínjában nevet): Most hová mész?
KENTAUR (komolyan): El. Világot látni.
JÓZAN: De hát kint hideg van.
KENTAUR: Nem baj, a kutyáknak vastag a bundája.
JÓZAN: De nem a vizsláknak. Különben is, a lovak is fáznának…


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése