2016. január 25., hétfő

Kosztadinovszki Szoraja Dalma: Mennyi szeretet fér el egy bögrében? (Téma: Utazás)

Helyszín: Amyék háza
Szereplők: Amy, George, az apja, Martha, az anyja

1. jelenet
Amy 8 éves kislány, a szobája padlóján babázik. Bejön az anyja.

MARTHA: Amy! Kicsikém, az előbb telefonált apa.
AMY: (mosolyogva felnéz) Tényleg? Beszélhetek vele?
MARTHA: (Fejét rázza) Most nem, kicsim. Fontos dolga volt, csak egy percig beszélgethettünk. Azt mondta, valami szépet kapsz tőle karácsonyra.
AMY: Szépet? (izgatottan) Lehet, hogy azt a gyönyörű, selymes hajú, csodaszép ruhás babát veszi meg nekem, ami énekelni is tud?
MARTHA: Majd meglátod. (rákacsint) Meglepetés, úgyhogy nem árulhatnám el akkor sem, ha tudnám. 
AMY: (felsikkant) Jaj, de várom már! És, ugye, most hazajön apu karácsonyra? Nem úgy, mint tavaly…
MARTHA: (határozottan a fejét rázza) Nem, kicsim. Biztos, hogy haza fog jönni. Hiszen megígérte! (kimegy)


2. jelenet
Amy szobája feldíszítve, nagy a tisztaság és a rend. Amy ünneplőruhában áll az ablak előtt, kifelé bámul. Bejön az anyja, kezében egy dobozzal. 

MARTHA: Amy! Kislányom, mit csinálsz az ablakban? 
AMY: Nézem, hogy mikor jön apa. Mert, ugye jön? 
MARTHA: (sajnálkozva) Jaj, kicsikém… gyere, ülj le ide mellém. (leül az ágya, Amy odamegy hozzá, megáll mellette) Apu sajnos most nem tudott hazajönni. 
AMY: (szomorúan) Megint? De miért? 
MARTHA: Dolgoznia kell. 
AMY: Még most, karácsonykor is?
MARTHA: Nem, de előtte és utána igen, külföldre küldik, és nem volt ideje hazajönni. Ezt küldte neked karácsonyra (odaadja az ajándékot) 
AMY: (elveszi a dobozt, leül a földre, kibontja, közben motyog) Biztos az éneklő baba az. De mire megyek vele, ha nincs itt apa, hogy megköszönjem neki… (kicsomagolja, meglátja a tartalmát, döbbenten néz) 
MARTHA: Na? Tetszik? 
AMY: (kiemel a dobozból egy bögrét) Ez… ez… egy bögre!
MARTHA: (vidáman) Úgy van! Apukád külföldön vette, ez egy igazi indiai bögre, a bennszülöttek készítették! Hát nem csodálatos?
AMY: (zavartan elmosolyodik) De… az. (vissza akarja tenni a dobozba)
MARTHA: Ne rakd el! (kiveszi a kislány kezéből, odamegy a polcához, ránéz) Tegyük inkább fel ide! (felteszi a polcra) Így! Hát nem szép? 
AMY: (halkan) De. 
MARTHA: Csak ezek a babák valahogy rontják az összképet. Vegyük le, hogy több hely legyen, jó? (leveszi a babákat, a lánya ágyára rakja) Válogasd ki a rosszabbakat, azokat odaadjuk a rászorulóknak. Csak a jókat tartsd meg. (Mosolyogva) Aztán gyere le, vár az ünnepi ebéd! (Kimegy) 

Amy utánanéz. Odamegy az ágyához, leül, maga elé mered. Felnéz a polcon lévő bögrére, majd az ágyán lévő babákra. Végül a babákért nyúl, és magához öleli őket.  

3. jelenet
4 évvel később. Amy már 12 éves, az ágyán ülve könyvet olvas. A polca tele van bögrékkel, már csak egy baba van rajta. Bejön az anyja, kezében egy csomagot tart. 

MARTHA: Amy! Kislányom, hát te mit kuksolsz itt? 
AMY: (fel se nézve) Olvasok. 
MARTHA: De hát ma van a szülinapod! Miért nem a barátaiddal vagy? Vagy miért nem hívtad át őket, hogy itt ünnepelhessetek? 
AMY: Nem érnek rá. 
MARTHA: Ó, kicsikém, de sajnálom… (hirtelen felvidul) De idenézz, mit küldött neked apa a szülinapodra!
AMY: (fel se nézve) Na, mit?
MARTHA: Én azt nem tudhatom. Tessék, nézd meg! (felé nyújtja a dobozt, de a lány fel se néz.) Na, bontsd ki.  
AMY: Majd később. 
MARTHA: Ezek a mai gyerekek… na, majd kibontom én. (kibontja, direkt lassan, próbálja csigázni a lányt) Hm, mit látok itt… nahát! (meglepetést színlel) Ez milyen gyönyörű! (kiemel egy bögrét) Idenézz!

Amy fel se nézve lapoz egyet a könyvben.

MARTHA: (feláll, kezében a bögrével, odamegy a polchoz) Hm, hova is tegyem… mondjuk ide, az azték és a görög közé? (hátrafordul, Amy csak vállat von) Rendben, itt jó lesz. (felteszi a polcra. Észreveszi a babát) Ez meg mit keres itt még mindig? (felemeli) Hányszor mondtam már neked, hogy ne rakd tele kacatokkal a házat. Amúgy is, már nagy vagy, minek neked baba?
AMY: (felnéz) A többit már mind kidobtuk. 
MARTHA: (helyesbít) Nem dobtuk ki, csak elajándékoztuk őket a nálunk rosszabb anyagi helyzetben lévő családok gyerekeinek. Ez egy jócselekedet, amit Isten majd meg fog hálálni nekünk. 
AMY: (újra belemélyed a könyvbe) Ja, persze. 
MARTHA: (kifelé indul a babával a kezében) Akkor viszem ezt is, hátha boldoggá tesz egy szegénysorú kislányt…
AMY: (leteszi a könyvet, a kezét nyújtja) Ne! Add ide!
MARTHA: Minek? Neked már biztosan nem kell, más viszont jó hasznát veszi majd. 
AMY: Majd én odaadom a… (habozva) ööö, Jenny húgának nagyon megtetszett a múltkor, odaadom neki, jó?
MARTHA: De hiszen ők is gazdagok, mint mi, minek kellene nekik egy ilyen vacak? 
AMY: Nem tudom, de megígértem, hogy megkaphatja. Ideadnád? 
MARTHA: (vállat von) Te tudod. (odaadja a babát, kifelé indul) És apád azt üzente, hogy ha jó lesz a bizonyítványod, kapsz tőle valami szépet. 
AMY: (motyogva) Na, vajon mit…
MARTHA: Szóval jó legyél! (kimegy)
AMY: (ránéz a babára) Már csak ketten maradtunk, kicsi Annabelle.

4. jelenet
10 évvel később. Ugyanannak a háznak az étkezőjét látjuk, a 22 éves Amy az asztalnál ül, előtte egy halom (legalább 40 darab) bögre, különböző színűek és formájúak. Egyesével fogja, csomagolópapírba tekeri, majd bedobozolja őket. 
Bejön az apja, egy 55 éves, őszes hajú férfi. 

GEORGE: Szia, kislányom!
AMY: Szia, apa. (gépiesen csomagol tovább)
GEORGE: (leül az asztalhoz) Hú, de fáj a hátam. Most ment el Dr. Robertson, azt mondta, ez már nem lesz jobb, csak fájdalomcsillapítókat tud adni. Ez van, az öregség mindenkit elér. (felsóhajt) Így van ez. Az ember a fél életét tanulással tölti, majd dolgozással, és, mire a kiérdemelt pihenését élvezhetné, addigra már túl öreg ahhoz, hogy bármit is élvezzen. Ugye, kicsim? 

Amy nem reagál, csak tovább csomagol. Az apja most veszi észre, hogy mit csinál.

GEORGE: Elpakolod a bögréidet? Helyes, legalább jó helyen lesznek. (megfogja az egyiket, nézegeti) Ezt Dániában vettem egy utcai kézművestől. Azt mondta, ő maga formázta agyagból, égett és festette is ki. Egyedi, nem? 
AMY: De igen. Mr. Clockwork is ezt mondja. 
GEORGE: (értetlenül) Az meg kicsoda? 
AMY: (tovább pakol) A gyűjtő, akinek eladtam a készletet. 
GEORGE: Micsoda?
AMY: Hallottad. Az összes bögrét eladtam neki. Odavolt érte. 
GEORGE: (elképedve) De hát… hogy tehetted ezt? 
AMY: Könnyen és egyszerűen. (tovább pakol)
GEORGE: Én ezeket neked vettem ajándékba! 
AMY: Tudom. És én most azt teszem velük, amit megérdemelnek: egy olyan embernek adom, aki értékelni tudja őket. 
GEORGE: De hát ezek a tieid! Neked kell értékelned őket!
AMY: Tévedsz. Ezek már nem az enyéim, hanem Mr. Clockworké, a múlt heti árverésen mindet megvette tőlem. Ő tudja, mennyit érnek ezek, én nem. 
GEORGE: Hogyhogy nem tudod? Hiszen mindnek a történetét elmondtam neked!
AMY: Úgy érted, elmondattad anyával, mi? Ja, elmondta, az összes bögre történtét. Csakhogy engem nem érdekelnek. Az egyedüli, amire vágytam egész életemben, az volt, hogy mellettem legyél, de te nem voltál mellettem, soha. 
GEORGE: Dolgoznom kellett, hogy el tudjalak titeket tartani olyan színvonalon, amit megérdemeltek! És mindig gondoltam rád, ajándékokat küldtem…
AMY: Igen, a bögréket. Csakhogy ezernyi bögre se tud pótolni egy apát. 
GEORGE: (elkeseredve) Azt hiszed, nekem nem hiányoztatok? Dehogynem. Én csak jót akartam nektek…
AMY: Azt mondják, a pokolhoz vezető út is jóakarattal van kikövezve. 
GEORGE: Hogy mondhatsz ilyet? Azt akarod, hogy én is a pokolra kerüljek? 
AMY: Nem ezt mondtam. 
GEORGE: De ezt gondoltad. 
AMY: Gondolni mindenki azt gondol, amit akar.
GEORGE: Hogy bánhatsz így szegény öreg apáddal? Nem érdemlem ezt. 
AMY: Én sem érdemeltem azt, hogy apa nélkül nőjek föl. Csak egy kis szeretetre vágytam, amit soha nem kaptam meg tőled. 
GEORGE: De hiszen én szeretlek, mindig szerettelek, te vagy az én kicsi lányom! Mindig, mindent megadtam neked, amire csak szükséged volt!
AMY: Igen, persze. Elhalmoztál mindennel, ajándékokkal, ruhákkal, egy rakat bögrével… de arra sose gondoltál, hogy én mit szeretnék. Csak tárgyakat adtál nekem, pedig, ha hiszed, ha nem, én nem ezekre vágytam. Hanem szeretetre. Arra, hogy velem legyél, beszélgessünk, elmondjam neked, hogy ötöst kaptam, te büszke legyél rám, és eldicsekedj velem a golfpartnereidnek. Arra, hogy együtt menjünk nyaralni, ússzunk a tengerben, bemutassam neked a fiúmat, és jóban legyetek, majd az esküvőmön te vezess az oltárhoz, és a lagzin eljárjuk az apa-lánya táncot. Sose jöttél haza, egyszer sem. Sem a ballagásomra, sem a 20. szülinapomra, de még a diplomakiosztómra sem! Ennyit értem neked, látom.
GEORGE: Nem jöttem, mert nem jöhettem. De mindig gondoltam rád. 
AMY: Gondoltál, igen, és küldtél egy tucat ócska bögrét. 
GEORGE: Ezek nem ócska bögrék! 
AMY: Nekem akkor sem kellenek. (az utolsót kiveszi az apja kezéből, azt is becsomagolja) Az áruk legalább fedezi az európai utamat. 
GEORGE: Európába mész? 
AMY: Megyünk. Én és Peter. 
GEORGE: A barátoddal utazol el? Miért?    
AMY: Mert szeretnénk világot látni.
GEORGE: Én már mindent láttam a világból, majd elmesélem nektek. Csak ne hagyj magamra, kérlek!
AMY: Sajnálom, apa. 
GEORGE: Nem sajnálsz te semmit. Önző vagy, kegyetlen, képes lennél magamra hagyni így, öregen, betegen…
AMY: Ez semmivel se rosszabb annál, hogy te magamra hagytál gyerekként, apa nélkül. Igazam van? 
GEORGE: Lehet. De…
AMY: (az órájára néz) Mennem kell. 
GEORGE: Máris? 
AMY: Ötre beszéltem meg Mr. Clockworkkel. Átadom neki a bögréket, ő átadja nekem a csekket, és már indulunk is. 
GEORGE: De hogy fogod elbírni mindet? 
AMY: Peter lent vár a kocsiban, ő majd segít. Szia, apa. 
GEORGE: Ennyi? Így itt hagynál? 
AMY: Nekem is élnem kell az életem.  
GEORGE: Hát menj, és éld az életed. Hagyd magadra apádat. Hálátlanok a gyerekek. Majd jusson ez eszedbe, ha már nem leszek, és téged is magadra hagy az egyetlen gyereked.
AMY: Nem, apa. Én soha nem fogom magára hagyni, és a férjemnek se engedem majd, hogy elmenjen külföldre, hogy majd ünnepekkor valami vacak régiséggel szúrja ki a szemét. 
GEORGE: Ezek nem vacak régiségek!
AMY: Hát persze, hogy nem. Isten veled, apa.   

Amy kimegy, George magára marad. 

VÉGE


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése