2016. március 18., péntek

Radnai Panni: Költözünk! (Téma: 1. páros feladat)

Szereplők: 
Férfi

Családi ház előszobájában áll a Nő a nyitott bejárati ajtóban, a szomszédasszonnyal beszélget, láthatóan már csukná be az ajtót, szabadkozik. 

Nő: Sajnálom Marika néni. Remélem, hamarosan rendbe jön Pista bácsi. Örülök, hogy nem infarktus! 
Szomszédasszony: Én csak magát sajnálom kedvesem! Csak magát! 

(Nő végre kitessékeli a szomszédasszonyt. Mikor magára marad, megrázza a fejét. Magában beszél.) 

Nő: A harmadik ezen a héten. És járnak hozzám, győzhetem helyrehozni! Ez így nem lesz jó.

(Körbejár a szobában, egyre inkább belehecceli magát dühébe. Átmegy a hálószobába.) 

Nő: De nem ám! Ez így nem lesz jó! 

(Kinyitja a szekrényt, a felső polcról leszedi a bőröndöt.)

Nő: Szóval ez már... Nem, nem bírom! (Hangja egyre hisztérikusabb.)

(Nő felteszi a táskát a franciaágyra, kinyitja, és zaklatott lelkiállapotban elkezdi beledobálni a szekrényből a holmiját. Dühös, időnként felzokog, aztán megint csak dühösen pakol tovább, teátrális mozdulattal megtörli néha az orrát. Férfi belép a házba, megáll az ajtóban, rámered.)

Férfi: Mit csinálsz?

(Nő nem válaszol, csak ránéz a Férfire, gúnyosan, gyűlölködőn. Aztán tovább pakol.)

Férfi: Te most mit csinálsz? Elárulnád? Hallod?

(Nő levágja a csipkés hálóinget, ami épp a kezében van.)

Nő: Vak vagy, bazmeg? Szerinted?
Férfi: (kicsit dühös, inkább bizonytalan) Elutazol?
Nő: Hogy elutazom-e? Igen kedvesem, igen. Elutazom, méghozzá jó messzire innen. 
Férfi: Nem is mondtad.

(Nő nem válaszol, égre néz, még dühösebben pakol tovább.) 

Férfi: Nem is mondtad, hogy elutazol. (Egy kicsit vár, de hogy a nő nem válaszol, folytatja) Hát, én most nem tudok veled, van egy csomó megrendelés, meg minden, szóval… vagy te ennyire akarod, hogy?
Nő: Ahogy mondod bazmeg. Ennyire. 
Férfi: Abbahagynád ezt a bazmegelést? Kurvára utálom, mikor így beszélsz. Egyáltalán nem értem, hogy most például miért!
Nő: Nem baj drágám. Nem is kell. Már nem. Nem magyarázom el százmilliónyolcszázhuszonötezredszerre is, amit magadtól is értened kéne. 
Férfi: Te számolod?
Nő: (megáll, őszinte csodálkozás vegyül dühébe) Hülye vagy? 
Férfi: Kértelek, hogy ne hülyézz le, én nem tudom, miért kell.. 
Nő: (dühösen legyint) Áh! (pakol tovább)
Férfi: Mi az, hogy Áh? Hallod? Hozzád beszélek! Hová mész?
Nő: Hát az, hogy hová, az például pont mindegy.
Férfi: Mi az, hogy… De hát csak tudod? Ha az ember elutazik, az első, hogy tudja, hogy hová, mert hát azért megy, hogy ott legyen. He? Vagy nem? 
Nő: Van, hogy nem hová el, hanem honnan el.  Érted már? Innen el! (a végén hisztérikusan kiabál)
Férfi: (emelt hangon, idegesen) Jó, de hát ha el, akkor mégiscsak kell a hová, mert különben nem tudhatod, márpedig oda kell, és azt csak úgy lehet, ha tudod!
Nő: (fáradtan abbahagyja a pakolást, még a dühe is alábbhagy) Megőrjítesz. Komolyan, meg-őr-jí-tesz. 

(Vagy egy percig némán merednek egymásra.)

Férfi: (halkan) De miért? 
Nő: Hogy miért? Emese elmesélte, náluk nyitva volt az ablak. Összeszaladt a fél utca, akiknél nincs légkondi! Hajnalban végigrohantál az utcán és artikulátlan hangon beüvöltöttél minden udvarba a kutyáknak, hogy „Kussoljál te rohadt korcs, mert esküszöm, kibelezlek!” meg még cifrábbakat is! 
Férfi: Vasárnap volt! Az egyetlen nap, amikor…
Nő:  És amikor láncfűrésszel mentél neki Pista bácsinak, aki becsöngetett, hogy kölcsönkérjen valami fűnyíróalkatrészt? Ma fél napom azzal ment el, hogy Martinivel itassam Marika nénit, meg szabadkozzam, csak mert te, bazmeg…
Férfi: (közbevág) De hát az egy eszelős, bazmeg!
Nő: Ne bazmegelj, jó? 
Férfi: Bocsánat. De hát az egy eszelős! Reggel nyolc óra volt, és.. 
Nő: És ki az eszelős, hm? Láncfűrésszel? 
Férfi: Be sem kapcsoltam!
Nő: Jaa, bocs. Az más. Az már rendben is van. Hogy azt üvöltöd az arcába, hogy „Húzz innen, mert baj lesz”, és közben lóbálod a kezedben azt a szart. Ja, hogy nem volt bekapcsolva! Hát persze! Az úgy tök jó. Tök normális. (A fejét csóválja, tovább pakol.)
Férfi: (megtörten bemegy a szobába, leül az ágy szélére, fejét a kezébe hajtja) Nem bírom. Ez az egész olyan, mint valami bolondok háza. Csoda, hogy én is megbolondulok?! De nem értem, hogy neked miért! Amikor…
Nő:  Mert nem egy dilinyóshoz mentem hozzá. Azért. Nem kellett volna sokáig kibírnod. Áruljuk! Csak addig! 
Férfi: Leesett a földre a bugyid. 
Nő: Tessék?
Férfi: (mutatja) A bugyid.
Nő:  Ja, a tanga. Úgyis utálom. Csak miattad vettem. Ennyi. Felőlem ott is maradhat. (pakol tovább)

(Férfi nem válaszol, odamegy, felveszi a tangát. Megáll a nő mögött, át akarja ölelni, de nem meri, visszamegy az ágyhoz, leül az előző helyére.)

Férfi: Miért ne lehetne minden olyan, mint rég?
Nő: Lehetne! Ha rajtam múlna! De mivel a férjem megőrült, hát nem lehet.
Férfi: Én bárhol boldog lennék veled. Nekem jó volt az a kis albérlet is. Meleg kis fészek. Hogy szerettük a sarki kocsmát! Kitették a falra a természetfotóidat! És mindenkit ismertünk! A kedvünkért vették az étlapra a tojásos nokedlit! Meg az a kis antikvárium! Megvolt nekik az összes kedvenc gyerekkori könyvem. A repülő osztály! A Tüskevár! A Titkos kert! Hát nem eltűntek a költözésnél megint? De az sem zavart. Mert együtt jöttünk ide is.
Nő: (félig válaszol, félig magát győzködi) Azért jöttünk, mert így nem kell kifizetni havonta nyolcvanezret, csak hogy meghúzhassuk magunkat egy lyukban. Plusz a rezsi. Ugye? Plusz a rezsi. 
Férfi: És így most tovább tudsz tanulni. Hála váratlanul megboldogult nagybácsid váratlan végakaratának.    
Nő: Erre te megőrülsz. És mint egy hülye..
Férfi: Kértelek, hogy ne hülyézz!
Nő: Nem azt mondtam, hogy hülye vagy, hanem hogy mint egy hülye, nem tűnt fel?
Férfi: Az mindegy.
Nő: Már hogy a francba lenne mindegy? Az, hogy megbélyegezlek egy jelzővel, vagy pedig csak azt mondom, hogy attól függetlenül, hogy milyen vagy, most éppen úgy viselkedtél? Az hogy lenne mindegy, te nagyon hülye?
Férfi: Figyelj, mi bajod neked tulajdonképpen?
Nő: Ne zavarjon, egy cseppet se zavarjon, hogy mostanáig ezt magyaráztam..
Férfi: Nem, de mi a bajod valójában? Mi a bajod, amióta idejöttünk?
Nő: (Kezdi unni a veszekedést, normálisabb hangra vált) Nekem?
Férfi: Nem is nekem! Nem én változtam meg! Nem én…
Nő: (Duzzogva) Persze semmit se te. Hárítod a felelősséget. Mint az apám is mindig. 
Férfi: (Sóhajt, az órájára néz) Tudod hány óra van? (kérdezi szelíden) Már kilenc! Na, gyere, hagyd abba a pakolást. Feküdjünk le, és kész. Aztán holnap azt csinálsz, amit akarsz. 
Nő: (ásít) Mindig csak holnap. Pont, mint a…
Férfi:  (közbevág) Gyere, bújjunk össze. (Odamegy a nőhöz, elkezdi kihámozni a ruháiból.) 

(A nő nem ellenkezik. Már csak fehérnemű van rajta, a férfi ezen a ponton ellép tőle. A nő leveszi a melltartóját is, bebújik az ágyba.)

Nő: A bugyim pedig marad. Ha már rávettél erre a késő van hülyeségre, így délután kilenckor! Te eszelős. 

(Férfi ledobálja a ruháját és a takaró alá fekszik.)

Férfi:  Pedig nem szeretem, ha bugyiban vagy. (odabújik a nőhöz, aztán valami eszébe jut, felkönyököl) De honnan a francból veszed, hogy nekem tetszik a tanga? 
Nő: Hát, mert mondtad. 
Férfi: Soha nem mondtam ilyet. Valahányszor meglátlak benne, mindig arra gondolok, hogy szegény, hogy bevághat a..
Nő: Ne légy közönséges, jó?
Férfi: A fenekedbe. Ez most miért közönséges? Hiszen oda vág be, nem? Nem tudom, mióta vagy ilyen álszemérmes!
Nő: Még hogy álszemérmes.. 

(Nő dühösen folytatná, de a hangját elnyeli a Family Frost tülkölése. Nő azonnal elhallgat, megmerevedik az egész teste, feszült lesz, mint egy üldözött állat, könyörgően, sürgetően néz a férfira.) 

Nő: Csinálj valamit!

(Férfi felül, néz a nőre vissza, nem szól. Nő egyre idegesebb. Még hisztérikusabb hangon szólal meg, mint az előbb.)

Nő: Este kilenckor! Ki a franc akar tőlük vásárolni? Hogy még a közértbe se kelljen kimozdulni ebből a kurva börtönből! Csinálj már valamit, hallod? Menj és lődd le őket, vagy mit tudom én!
Férfi: Te most, például most is, hallod magad?
Nő: Persze, hogy hallom, miféle kérdés ez! Na, ne izélj már, menj és intézd el ezeket a rohadékokat, hogy többet ne jusson eszükbe a házunk előtt tülkölni! Esküszöm ezek megálltak itt az ablakunk alatt és innen tülkölnek! Na, menj már!
Férfi: Oké, Szívem, kimegyek és megkérem, hogy ne az ablakunk előtt áruljanak. Jó?
Nő: Küldd el őket a francba!
Férfi: Aztán visszajövök, de már nem fekszem vissza melléd az ágyba.
Nő: Mi az hogy nem fekszel? Ne beszélj mellé, menj, és (elhallgat, rámered a férfira) mi az, hogy nem fekszel mellém?
Férfi: És te is kelj fel, légy szíves. 
Nő: De miért?
Férfi: Folytatjuk a pakolást.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése