2016. április 12., kedd

Vass Antónia: Láz (Téma: Láz)

Otthonosan berendezett hálószoba, a jobb oldali falnál ágy, mellette éjjeliszekrény lámpával, balra komód és íróasztal, középen egy nagy babzsákfotel. A fotelben ül Janka, cigizik, körülötte kardigán, cipő hanyagul eldobálva. Péter a szemközti ablaknál áll, néz kifelé.

JANKA: Bocs, hogy nem vártuk meg anyádékat.
PÉTER: Semmi baj.
JANKA: De tényleg! Tök lelkiismeret-furdalásom van, mióta eljöttünk tőletek. Olyan, mintha nem is te lennél.
PÉTER: A húgom nincs jól, szerintem természetes, hogy aggódom.
JANKA: Csak egy kis láz.
PÉTER: (sóhajt) Ja, csak egy kis láz…
JANKA: (feláll, Péterhez megy) Figyu! Menjünk, sétáljunk egyet. Üljünk be valahova.
PÉTER: Sétáljunk?
JANKA: Ja, valami olyasmi. Úgyse volt sose normális randink, most kipróbálhatnánk.
PÉTER: Nézz magadra.
JANKA: (végignéz magán) Most mért? Tök jó vagyok, szerinted nem?
PÉTER: (tárgyilagosan) Nem, szerintem nem. Kinyúlt póló, szakadt farmer, kócos haj, amibe beleszáradt a tegnapi pia. Bűzlesz.
JANKA: Vagy úgy. Hát derogál velem kimenni a házból, mi? Hát ezért jöttünk el anyádéktól, mi? (egyre hangosabban) Mer’ egy koszos, büdös csitri vagyok mi? Egy utolsó kurva, akit akkor dugsz meg, amikor…
PÉTER: Elég!
JANKA: Mit elég? Nem elég, soha semmi nem elég!
PÉTER: Mennyit ittál?
JANKA: Semennyit.
PÉTER: Janka, tudni akarom, hogy mennyit ittál.
JANKA: Esküszöm semennyit! Látsz itt piát? Nem, nincs pia… még a cigim is mindjárt elfogy.
PÉTER: (a komódhoz megy, kutakodni kezd a fiókban) Valamit bevettél.
JANKA: (lesajnálón) Hát valamit be… az ócska mesédet arról, hogy szeretsz. Meg tisztelsz. Köpök rád, tudod? Hát menj vissza a húgocskádhoz.
PÉTER: A húgomat hagyd ki ebből!
JANKA: (tárgyilagosan) Sajnállak.
PÉTER: (abbahagyja a pakolást) Mi?
JANKA: Ez van. Sajnállak. Rohadtul elcseszed. Á-á… elcsesszük. De én még kijöhetek. Én még rohadtul kijöhetek, és ki is fogok, mert az egész nem más, csak akarat.
PÉTER: Nem értesz semmit.
JANKA: Te nem érted. Mindjárt kimész innen, lehet, hogy futsz, lehet, hogy sétálsz, és be fogsz menni egy házba. És úgy fogsz bemenni, hogy tudod, hogy ha ennek vége, már sosem leszel ugyanolyan, mint előtte. Látod, mégis értem.
PÉTER: (közelebb lép Jankához) Nem…
JANKA: Nincs mit mondanod. Tudod, hogy igazam van. Szívesebben hallgatod egy drogos ribanc kirohanásait, minthogy szembenézz azzal, ami van. Anyád elmondta. Elmondta, hogy ez nem olyan láz, amit az ember influenza idején kap, aztán kiheveri és minden oké.
PÉTER: Mit akarsz?
JANKA: Nem fogom kimondani helyetted.
PÉTER: (hangosabban) Mit akarsz?
JANKA: Nézz szembe magaddal. Állj oda a kibaszott tükör elé, és mondd végre ki az igazságot. Hogy minden egyes lépésed hazugság, és hogy menekülsz, de nem tudsz, mert a saját szar életed elől nem tudsz!
PÉTER: (megragadja Jankát) Mit akarsz?
JANKA: (tárgyilagosan) Húzz el.
PÉTER: Nem.
JANKA: De.
PÉTER: Miért?
JANKA: Mert a húgodnak szüksége van rád, azért. Mert nem lehetsz olyan önző faszfej, hogy ezt nem látod. Légy férfi, csak most az egyszer.
PÉTER: És te?
JANKA: (széttárja a karját) Pokol másik bugyra, meg lájfizbjutiful, egyszóval miattam ne aggódj. (visszaül a babzsákba)
PÉTER: Lehet, hogy nem jövök vissza.
JANKA: Azért, ha mégis, hozz cigit. (Péter kimegy) Szarházi.

Sötét.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése