2016. május 13., péntek

Vass Antónia: Elszámolás (Téma: Linda Taylor: Elszámolás)

Szereplők:
Edward Grillo, ötvenes éveiben járó, jó kiállású férfi
Férfi, húszas éveiben járó férfi, vonásai Edwardot idézik
Titkárnő

Edward Grillo irodája. Rendezett, kissé zord szürke szoba, középen íróasztallal, mindkét oldalán kényelmes irodai szék. A sarokban bárpult. A szemközti falon falióra, fél hatot mutat. Balra az iroda ajtaja félig nyitva, kintről tompa fény szűrődik be. Edward telefonálva belép, a szín kivilágosodik. Leül az asztalhoz.

EDWARD: Nem, már fél órája hazaküldtem… értse meg, lehetetlen, hogy most elszakadjak… ez az ügy, mondjuk úgy, kínos. (hallgat) A titkárnőm a legfőbb bizalmasom, nélküle nem megyek sehová, ő pedig, mint mondtam, fél órája elment… holnap terveztem elutazni. (kopognak) Jöttek hozzám, most le kell tennem… mindenképpen… viszhall. (leteszi a telefont) Szabad!

A Férfi belép. Jól öltözött, magas ember, precíz mozdulatokkal megigazítja magán az öltönyt és megáll az asztaltól kicsit távolabb. Edward feláll és kezet nyújt.

FÉRFI: Inkább ne!
EDWARD: (zavartan) De… hellyel csak megkínálhatom? Kér egy italt?
FÉRFI: Talán majd később, ha elmondtam, mi hozott ide. (megkerüli Edwardot és leül. Edward összehúzott szemmel néz utána, majd ő is helyet foglal) Amint telefonon közöltem Edwardnak hívnak, úgy, mint önt, csak én az anyám családi nevét viselem. Elnézést, hogy az otthonában hívtam fel, de nem mondtam nevet, úgy értem: az inasnak… nem akarok zűrt. Tehát törvénytelen gyerek vagyok. (Edward értetlenül néz) Ne mondja, hogy nem tudott rólam! Anyám mesélte, hogy küldött neki ezer dollárt, amikor megtelefonálta, hogy terhes lett… velem. (gúnyosan) Gondolom nem a felnevelésemre szánta?! Jogot tanulok. Anyám sajnos nem volt járatos a jogban, különben, ha annak idején – azzal a csekkel – megindítja a pert… félbeismerés volt az Ön részéről, és akkor hol vannak még a DNS vizsgálatok? Ő azonban félt… nem öntől, a szégyentől. Inkább elment abból a városból. Miért nem vág közbe, hogy nem lehetett biztos az apaságában…
EDWARD: (megköszörüli a torkát, mintha hirtelen elment volna a hangja) Tudom, hogy az édesanyjánál én voltam az első!
FÉRFI: (fesztelenül, de némi gúnnyal) És akármilyen hülyén hangzik is… az egyetlen! Tizenkilenc éves volt, amikor megszülettem. Senkinek nem árulta el, ki az apám. Nekem is csak pár napja vallotta be. Én jelentettem neki az élet értelmét. Talán büszke is volt rá, hogy férfi segítsége nélkül nevelt olyanná, amilyen lettem. A családja sejti, hogy itt vagyok?
EDWARD: (védekezőn felkiált) Nem! Senki nem tudja. A feleségem még a múltamra is féltékeny, és sajnos annakidején nem mondtam el neki, hogy… különben sem tudhattam, mire költötte az édesanyja azt a pénzt… úgy értem… nem tudhattam, hogy maga a világon van.
FÉRFI: (utálattal) Pedig itt vagyok és gondoltam meg kell köszönnöm, hogy – ha önző módon is – de közreműködött a világrajöttömben.
EDWARD: Gúnyolódik?
FÉRFI: (felhorkan) Nem! Kíváncsi voltam milyen ember. Hogy néz ki? A cégről szinte mindent tudok. Érdekelt. Kicsit talán büszke is vagyok rá, hogy a mentalitásom hasonlít az önére, ha jogtalanul kérkedem is a génjeivel. Mit jelentett magának az anyám? Csak egy nőt?
EDWARD: (kelletlenül) Kedves, szép lány volt. (elgondolkodik) Alig két hónapig ismertem. Akkor már a feleségemmel eldöntött dolog volt a házasságom és…
FÉRFI: (tárgyilagosan) Anyám csak arra kellett!
EDWARD: Gondoltam megérti… a férfiak…
FÉRFI: (ugyanolyan színtelen hangon, mint az előbb, de indulattal) Aljasak.
EDWARD: (megadóan) Bántson csak, megérdemlem… hiszen Kate…
FÉRFI: (meglepődve) Nocsak?! Még emlékszik a nevére? Anyám meghalt…
EDWARD: (őszinte döbbenettel) Ilyen fiatalon?!
FÉRFI: Voltak évek, amikor három munkahelyen dolgozott.
EDWARD: De hát miért nem szólt, és én…
FÉRFI: Küldött volna újabb ezer dollárt?!
EDWARD: (habozik) Megdöbbentett… teljesen kiszáradt a szám!
FÉRFI: (gúnnyal) Most már ihatunk egyet… anyám síri nyugalmára! (a bárpulthoz lép)
EDWARD: Kegyetlen hír! A jelentkezése is mellbevágott… s ráadásul ez a halálhír?! Tulajdonképpen hol éltek?
FÉRFI: Nem mindegy?! Ne féljen nyugta lesz tőlem, úgy, mint eddig. (felkap egy üveget) Mit tölthetek?
EDWARD: (magánkívül) Whiskyt… és ne sajnálja! (a Férfi tölt, a szín elsötétedik)

A szín kivilágosodik, Edward és a Férfi az asztalnál ülnek, előttük egy majdnem üres üveg, és két pohár.

FÉRFI: Azt hiszem, anyám megérdemli, hogy fenékig ürítsük érte a poharunkat! (iszik)
EDWARD: Legalább maga mondja… helyette, hogy megbocsát!
FÉRFI: Ő sosem haragudott magára… szerette!
EDWARD: (megnyugszik, a vonásai kisimulnak) Köszönöm! (hirtelen elakad a lélegzete, levegőért kapkod, tenyerét előrecsúsztatja az asztalon. Próbál kapaszkodni valamibe, de nincs mibe. A feje előre csuklik és az asztalra borul. Nem mozdul.)
FÉRFI: (elégedett mosollyal) Kvittek vagyunk! (a zsebébe csúsztatja a poharát, megtörli az üveget, majd előveszi a telefonját) Halló! Híreim vannak, jártam az öregnél… sima ügy, még csak sietnem sem kell… melyik járattal megyünk?... egy pillanat (tollat és jegyzetfüzetet vesz elő, ír) 634-es. Felírtam. Akkor negyed óra múlva a szokott helyen… mennem kell. Minél tovább időzöm itt, annál nagyobb az esélye, hogy felfedeznek… (nyomatékkal) soha ne kívánj ilyet! (leteszi, elindul ki, az ajtóból még visszanéz, majd el)

Csend az irodában. Csak az óra mutatóinak ütemes kattogása hallatszik. Már-már kezd kínossá válni a statikusság, az ajtó nyílik és a Titkárnő lép be, kezében tablettel. Először észre sem veszi, hogy Edward mozdulatlanul fekszik.

TITKÁRNŐ: (elsápadva) Mr. Grillo, elnézést kérek, hogy csak így váratlanul magára török, de ezt mindenképp tudnia kell! Szörnyű baleset, nem is térek magamhoz! Repülőgép baleset, egy újabb típus, a 634-es járat. Ráadásul az a társaság, amelyikkel ön is… nagyon sajnálom, de… (észreveszi Edwardot) Mr. Grillo? (közelebb lép, rosszul lesz) Mentőt… hívni kell a mentőt… Mr. Grillo meghalt!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése